Győr-Moson-Sopron

Tehervonat gázolt el egy embert Győr-Moson-Sopron vármegyében
Órákkal korábban Győrszabadhegynél történt gázolás.
Hatszáz hódot lőhetnek ki egyetlen vármegyében, de azt sem tudjuk, hogy hány példány él az országban
Felháborodást keltett civil környezetvédők és a szakemberek között, hogy a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal november 15-én 600 hód kilövésére adott engedélyt. A hódok segíthetnének az...
Nem kapott fizetésemelést az önkormányzati ügyintéző, több mint egymillió forinttal húzta le az...
A nő élettársa üzleti tanácsadásról állított ki számlákat, amiket az ügyintéző bevitt a hivatalba, a polgármester aláírta, az önkormányzat pedig kifizette.
Tavaly csak ideiglenesen zártak be, de sok étterem nem tudott újranyitni a nyugati országrészben
A nyugati régió vendéglátóhelyein is bezárási hullám söpört végig egy évvel ezelőtt. Sajnos a tavaszi folytatás legtöbbször óhaj maradt, a legtöbb vállalkozás nem nyitott újra.
Halállistát vezetett és antirasszista osztálytársát akarta megölni egy 16 éves szélsőjobboldali diák
A fiatal egy neonáci csatornán jelentette be, hogy másnap gyilkolni fog, de a rendőrség még az aznap este őrizetbe vette.
Magyarországon is megjelent az ázsiai lódarázs
Az invazív faj első észlelése Győr-Moson-Sopron vármegyében, a Szigetközben történt.
Közösségi összefogással próbálják megoldani a légimentést Győr környékén
Az észak-nyugati régió a fehér folt a hazai légimentésben: egyedül itt nem ér el a betegekhez 15 percen belül a mentőhelikopter.
Eloltották a nádastüzet Fertőrákosnál
Sopron és Fertőrákos közelében csaptak fel a lángok. A tűz az osztrák oldalról indult.
Kövess minket Facebookon is!