Földrengés
5,9-es erősségű földrengés rázta meg Délkelet-Ausztráliát
Sérültekről nem érkezett hír, de több helyen megbomlottak épületek, ezért volt, ahol evakuálták a lakosságot és kórházakat is.
Két kisebb földrengés volt Vas megyében
Érezni is lehetett Sárvár környékén, de károkat nem jelentettek.
Hétezer embert kellett evakuálni Szecsuanban egy földrengés miatt
Legalább három halálos áldozatról már tudni, de a 6-os erősségű földmozgásnak több mint 60 sérültje is van.
7,1-es erősségű földrengés rázta meg a mexikói üdülőváros, Acapulco környékét
Az eddigi hírek szerint egy ember halt meg a földrengésben.
Megrendezték a földrengést, aztán leadták a híradóban
Fake news az amerikai mozi hőskorában: volt idő, amikor a hírverseny miatt inkább reprodukáltak egy eseményt, mint hogy megvárják a valódi felvételeket.
Több mint egymilliárd dollárba kerül a károk helyreállítása Haitin a földrengés után
Az elszegényedett ország hatóságai az ENSZ, az Európai Unió és a Világbank képviselőivel tárgyalnak a források megteremtéséről.
Felfüggeszti az útonállást egy haiti bűnbanda, hogy eljussanak a segélyek a földrengés után a...
A volt rendőr szerint az általa vezetett csoport csupán pótolja a gyenge államot a világ egyik legszegényebb országában.
Már több mint kétezer halottja van a haiti földrengésnek
A katasztrófa sújtotta országban egyre nő a feszültség a segélyek elosztása miatt is.
Közel kétezerre nőtt a földrengés halálos áldozatainak száma Haitin
Az országba megérkezett trópusi vihar nehezíti a keresést.
Trópusi vihar sújtja Haitit a földrengés után
Akár 38 centiméternyi eső is eshet a karib-tengeri országban a vihar elvonulásáig.