Földrengés

Épp a földrengésről vitáztak, amikor megmozdult a föld a liechtensteini parlamentben
Erős érvnek tűnik a földrengések miatti biztosítás kötelezővé tétele mellett.
Földrengés volt a Bükk lábánál
A felszín alatt két kilométer mélyen volt a 2,5-ös erősségű rengés.
Erős földrengés a Fülöp-szigeteken, már halottak is vannak
A rengést az epicentrumtól 300 kilométerre lévő fővárosban is érezni lehetett.
Afganisztáni földrengés: akadozik a mentés, miközben meghaladta az ezret a halottak száma
A tálibok hatalomátvétele után rengeteg nemzetközi segélyszervezet elhagyta az országot.
Csaknem ezer halottja van a hajnali afganisztáni földrengésnek
Akkora volt az ereje, hogy ötszáz kilométeres körzetben érezni lehetett.
Pécsen is érezték a halálos áldozattal járó boszniai földrengést
5,7-es erősségű földrengés volt Bosznia-Hercegovinában pénteken, több épület is beomlott az országban.
Erős földrengés rázta meg Tongát, egyelőre nem rendeltek el szökőárriadót
A 6,3-as erősségű földmozgás fészke 10 kilométeres mélységben volt.
Földrengés Japánban: legalább hárman meghaltak és 160-an megsérültek
További négy halálesetet vizsgálnak, aminek köze lehet a földrengéshez.
7,3-as erősségű földrengés rázta meg Fukusima partjait, cunamiriasztást adtak ki Észak-Japánban
Kétmillió háztartásban okozott a rengés áramszünetet Tokióban. Egyelőre nincs hír áldozatokról.
Kövess minket Facebookon is!