Európai Unió

Costa: Már nem a „ha”, hanem a „hogyan” a kérdés az EU védelmi uniójánál
Határozott választ adnak, ha méltánytalanul célba veszik vámokkal, jelezte az EU-csúcs után Ursula von der Leyen, Donald Tusk pedig Grönlandra utalva azt, hogy megvédik a tagállamok területét.
„Nem fog megtörténni” – jelentette ki a brit kormányfő a visszalépésükről az EU-ba
A biztonság- és védelempolitikával kezdenék ma este a kapcsolatok újraindítását, mondta a brexit után öt évvel az uniós csúcsokra elsőként visszatérő brit miniszterelnök, Keir Starmer.
Uniós rákjelentés: Magyarország a legrosszabb a lakosságarányos halálozásoknál
Az Európai Bizottság jelentése alapján Magyarországon javult a százezer főre jutó halálozások száma, de 29 országból így is a legmagasabb általánosan és több rákfajtában.
Az EU betiltotta a legveszélyesebbnek ítélt mesterséges intelligenciás rendszereket
Vasárnap lépett életbe az AI Act nevű rendelet első intézkedése, így már tilos a prediktív profilozás, a valós idejű biometrikus azonosítás és az érzelemfelismerő rendszerek használata is.
„Triplán első” uniós csúcson keresik Orbánék az utat, hogyan erősítsék az EU védelmét
Az ülésre érkezve még Belgium frissen beiktatott euroszkeptikus miniszterelnöke is az európai védelempolitika erősítését hangsúlyozta. Grönland és Trump vámjai is szóba kerülhetnek.
Így néz ki, amikor kitör a vámháború: világszerte esnek a tőzsdék
Az európai autóipar néhány óra alatt 3,5 százalékot esett.
Donald Trump bejelentette: az Európai Unióval szemben is vámokat fognak bevezetni
Szerinte problémás, hogy az EU rengeteg autót és mezőgazdasági terméket exportál hozzájuk, miközben sokkal kevesebbet importál.
Tényleg csak az EP-ülések negyedén van ott Magyar, vagy kétszer annyit szavaz, mint Deutsch?
Röpködtek a vádak, ellenvádak és önfényezések az európai parlamenti képviselők között arról, ki mennyire vesz részt az üléseken. Az elérhető adatokat elemezve alig találni igazat, még ha ez nem is...
Putyin szerint az európai elitek hamarosan Trump lábainál csóválják majd a farkukat
Az orosz elnök az állami tévében fejtette ki nézeteit a második ciklusát kezdő amerikai elnökről, aki szerint Európa Biden alatt megtette, amit Washington parancsolt.
Két pofont is kapott a Fiat, nagyot zuhant a Ford, de a Teslánál sem így képzelték a tavalyi évet...
A villanyautó-piacon keserves a küzdelem és kevés a vevő, ha nincs állami támogatás, a három legnépszerűbb típus közt nincs SUV, a Dacia pedig sikeresen ontja az olcsósított Renault-konstrukciókat.
Kövess minket Facebookon is!