Európa-bajnokság
Fetter Erik szenzációs versenyzéssel negyedik az U23-as országúti kerékpáros Eb-n
A 21 éves magyar bringás a győztessel azonos idővel ért célba. A nagy nemzetek ellen egyedül kellett taktikáznia, de ezt is egész jól megoldotta.
Az olimpiai negyedik helyezett Vas Kata Blanka ezüstérmet nyert az U23-as országúti kerékpáros Eb-n
A magyar bringás a verseny végén az első helyért sprintelt, de az olasz Silvia Zanardi ezúttal erősebb volt.
Nagy sportesemények és LMBTQI-jogok: van olyan sportoló, akinek már a budapesti atlétikai vb is...
A sportban is egyre inkább téma az LMBTQI-emberek elfogadása, a tokiói olimpián rekordszámú nyíltan meleg, leszbikus, transznemű sportoló indult. Ezért egyre nagyobb a nyomás a sportszövetségeken,...
Több mint 3000-en fertőződhettek meg koronavírussal az Eb-döntő alatt
Az angol népegészségügyi szolgálat szerint 2300-an pedig úgy vettek részt a mérkőzésen, hogy már fertőzöttek lehetettek.
A magyar futballszurkolók többsége elfogadná, ha egy válogatott játékos coming outolna
A Fidesz-szavazók több mint egyharmada is elfogadná, ha a nemzeti csapat egyik játékosáról kiderülne, hogy meleg, az ellenzékiek körében ez az arány majdnem 80 százalékos. A témában az IDEA Intézet...
Kiengedték az előzetesből, hazamehet a Németországban letartóztatott magyar szurkoló
17 magyar szurkolóval együtt állították elő a magyar válogatott utolsó, Németország elleni Európa-bajnoki mérkőzése után.
Most kellene lennie az Európa-bajnokság bronzmeccsének, de miért nincs?
Az egyetlen magyar Eb-érem előtt a csapat szét akarta verni az öltözőt, annyira dühösek voltak az elődöntős vereség miatt. Már 41 éve nincs bronzmérkőzés az Európa-bajnokságokon. De miért?
Szijjártó a zárt kapus döntésről: Munkásőr-hajlamú besúgókat alkalmaz a szánalmas és gyáva UEFA
Keményen reagált a külügyminiszter a zárt kapus meccsekről szóló döntésre, de nem fogta vissza magát Hollik István és az M1 híradósa, Németh Balázs sem.
Három zárt kapus meccsre büntette az Eb-szurkolás miatt Magyarországot az UEFA
Diszkriminatív viselkedés miatt nem mehetnek nézők a következő UEFA-meccsekre.
Eb-aranyérmes a női öttusacsapat, Guzi ezüst-, Simon bronzérmes lett
Szombaton a férfiak jönnek, majd vasárnap a vegyes váltó.