Észtország

Korrupciós ügyben nyomoznak a kormánypárt ellen Észtországban
A gyanú szerint a koronavírusra hivatkozva, de törvénytelen előzetes megállapodások alapján biztosított 40 millió eurós kölcsönt az állami hitelintézet.
Hogyan lehet az, hogy két himnusz dallama teljesen ugyanaz?
Elsőre talán furcsának tűnhet, de több ország nemzeti himnusza is osztozik ugyanazon a zeneművön. A finn és az észt himnusz születéséhez pedig még Vörösmarty Mihálynak is van egy kis köze.
Homofób megjegyzése miatt lemondásra szólították fel az észt belügyminisztert
Egy interjúban azt mondta, hogy nem szereti a melegeket, és azt tanácsolta nekik, hogy költözzenek inkább Svédországba.
Kövess minket Facebookon is!