Észak-Korea
Éjféli katonai felvonulással ünnepelte alapításának 73. évfordulóját Észak-Korea
Természetesen a korábbinál sokkal egészségesebbnek tűnő Kim Dzsongun is ott volt, de beszédet nem mondott.
Észak-Korea 3 millió adag Covid-vakcinát utasított vissza, hogy azt egy szegény ország kaphassa meg
A sztálinista állam hivatalosan máig nem ismert el egyetlen fertőzöttet sem, de az év elején komoly szigorításokat vezetett be.
Műholdképek alapján Észak-Korea újraindíthatta a jongbjoni atomreaktorát
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentése szerint az is valószínű, hogy újra elkezdtek uránt bányászni.
Járvány hivatalosan nincs Észak-Koreában, van helyette válság és tisztogatás
Észak-Korea állítása szerint a koronavírus-járvány nem jelent meg az országban, mégis a világ legsúlyosabb korlátozásaival reagáltak – hivatalosan csak a veszélyre. Az eredmény: a kereskedelem...
Most, hogy egy ideje vége az olimpiának, Észak-Korea is leadta az első közvetítését
Hetven percet egy július 21-i focimeccsből.
A tetőig áll a víz észak-koreai településeken, több ezer embert kellett evakuálni
Ezzel tovább romlik az élelmiszerhiány az országban.
Észak-Korea óva intette Dél-Koreát az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatoktól
A szöuli vezetés attól tart, hogy káros hatással lehet az északi szomszédjával a nukleáris leszerelésről folytatott tárgyalásokra.
Helyreállították a forródrótot a két Korea között
Szöul és Phenjan óvatos lépéseket tett egymás felé.
Az észak-koreai állami média a déli szleng és divat átvételének veszélyeire figyelmeztet
Kim Dzsongunék börtön- vagy akár halálbüntetéssel fenyegetik azokat, akik külföldről hoznak be tartalmakat.
Észak-Korea a filmbe illő banki csalások mellett a világ legprofibb kriptovaluta-rablójává vált
A nemzetközi szankciók alá vont rezsimnek kell a pénz az atomprogramra és luxusautókra, ezért számos egyéb illegális biznisz mellett manapság bankok meghekkelésével és kriptovaluta-platformok...