Emberölés

Megölte a feleségét egy férfi egy szegedi panzióban
Eddig tisztázatlan körülmények közt történt a bántalmazás, amelyben az asszony életét vesztette. Az elkövetőt előállították.
Halálra szúrta az apját egy 27 éves férfi Pakson
Az apa állítólag baltával támadt fiára, erre fia késsel védte magát.
Életfogytiglant kér az ügyészség Szilágyi István fiára
Az 50 éves férfi tavaly májusban egy kalapáccsal ölte meg színművész édesapját.
Harminc évvel ezelőtti emberölés ügyében emelt vádat a Fővárosi Főügyészség
A vád szerint egy valutaváltással foglalkozó jordán férfi azért ölte meg szír ismerősét, hogy megszerezze értékeit, ám a gyilkosság után mindössze 1600 forintot talált nála.
Öngyilkosságnak akarta álcázni a volt barátja megölését egy kiskunhalasi férfi
A sértett életét sikerült megmenteni, de maradandó sérülést szenvedett.
Kettős emberöléssel gyanúsítják azt a győri vállalkozót, akinek két üzleti partnere is eltűnt
A rendőrség többéves nyomozást zárt le, az akta átkerült az ügyészséghez.
Vádat emeltek a csavarhúzóval szúró férfi ellen, aki ezzel egy másik férfi halálát okozta
A támadás 2019 tavaszán történt Kőbányán. Az áldozat másfél hónappal később halt meg.
Megöltek egy nőt és egy férfit Kislángon
A rendőrök egy óra alatt elfogták azt a 26 éves férfit, akit az emberöléssel gyanúsítanak.
Egy másik késeléssel is gyanúsítják a Deák téri kettős gyilkosság gyanúsítottját
Egyik társa egy padon alvó férfitól vehetett el egy hangfalat, őt pedig azzal gyanúsítják, hogy megkéselte a hangfal tulajdonosát.
Prisztás-gyilkosság: Nem hitt Roháčnak a bíróság, elvetették a beismerő vallomását, H. Istvánra...
A Fővárosi Ítélőtábla keddi döntése értelmében nem vált jogerőssé annak a H. Istvánnak a felmentése az 1996-os gyilkossági ügyben, aki a bérgyilkos Jozef Roháč feltámadt lelkiismeretének, vagy...
Kövess minket Facebookon is!