Elnökválasztás
Fico maximálisan ki fogja használni Pellegrini győzelmét
Szoros verseny helyett több mint 6 százalékpontos különbséggel győzött Pellegrini a szombati szlovák elnökválasztáson. Robert Fico miniszterelnök ezt a kormánykoalíciója melletti választói...
Pellegrini volt az esélyes, de Korčok lendületet vett, hajszálon múlhat a szlovák elnökválasztás
Fej fej mellett áll a Fico által támogatott volt kormányfő és a nyugatos volt külügyminiszter a szombati, mindent eldöntő második forduló előtt. Korčoknak sokat jelentett, hogy meglepetésre jelentős...
Leghamarabb májusban dönthetnek magyar katonák Csádba küldéséről
Ez az a misszió, aminek előkészítésében Orbán Gáspár is részt vett, valamint kétszáz magyar honvéd települhetne át az instabil száheli országba.
A puccsisták és dzsihadisták régiójában nyert az ellenzék a szenegáli elnökválasztáson
Szenegál ad némi reményt a demokráciában reménykedőknek az államcsínyek sújtotta Száhel-térségben.
Ivan Korčok volt külügyminiszter végzett az élen a szlovákiai elnökválasztás első fordulójában
A nyugatos karrierdiplomata 42 százalékot szerzett, mögötte a Fico által támogatott Peter Pellegrini volt kormányfő jutott még a második fordulóba 37 százalékkal.
A Fico mögül előbújt Insta-politikus legyűrheti a nyugatos karrierdiplomatát Szlovákiában
Peter Pellegrini és Ivan Korčok párharcává vált a szlovák elnökválasztás, aminek szombaton tartják az első fordulóját. Az összesen tíz jelöltből igazán csak nekik van sanszuk, de a Robert Fico és a...
Orosz elnökválasztás: volt, aki négy órát állt sorban Budapesten, hogy érvénytelenül szavazhasson
Világszerte szavaztak az oroszok az elnökválasztáson. Belföldön nem lehetett exit pollokat tartani, külföldön igen, ott azonban Putyin alulmaradt, bár a választást az eddigi adatok alapján 87...
Szavazok, persze, mindegyik jelöltre ikszelek, Putyint külön át is húzom
Az orosz elnökválasztáson az eredmény nem kérdés, a Kreml Putyin 80 százalék feletti győzelmét várja a statisztajelöltek mellett. A részvétel így is számít, miközben az orosz társadalom egy része...
Festékkel és Molotov-koktéllal tiltakoznak oroszok az elnökválasztás közben
Hírösszefoglalónk az orosz-ukrán háborúról.
Egy sötét múltú tábornok került a világ legnagyobb muszlim országának élére
Prabowo Subianto sikere biztosra vehető az indonéz elnökválasztáson. Alelnöke elődje fia lesz, akinek a kedvéért a választási törvényt is módosították.