Egyenes Beszéd
Káel Csaba szerint nem elég stúdiókat építeni, szakemberek is kellenek
A filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos arról is beszélt a csütörtöki Egyenes Beszédben, hogy mindennek örül, ami a magyar filmet népszerűsíti.
Pszichológus: Nem csak a tűzriadóra kellene felkészíteni a gyerekeket
Kitanics Márk szerint már régen el kellett volna kezdeni felkészíteni a gyerekeket egy bombariadóhoz hasonló helyzetre, de így csak futunk az események után.
Biró Ferenc: A vádak teljesen bizarrak, a dokumentumokból látszik, hogy nem történt visszaélés
Az Integritás Hatóság elnöke az Egyenes Beszédben beszélt az ellene felhozott vádakról és a szervezet működéséről.
„Ennél jobb érveket vártam. A Nézőpont kinek a pénzéből él?” – kérdezte a Transparency...
Ligeti Miklós és a Nézőpont igazgatója vitázott az ATV-ben.
Karácsony szerint az állam szarért, húgyért adná el Rákosrendezőt az arab befektetőknek
A főpolgármester az Egyenes Beszéd című műsorban azt mondta, ha a főváros megteheti, megveszi a területet.
Orbán Balázs: Ez lesz az első év, mikor a magyar külügyi, külgazdasági stratégia teljes valójában...
Trump megválasztásával ugyanis minden nagyhatalmi központtal stratégiai partnerségben vagyunk. Brüsszelt szerinte is el kell foglalni, és meg kell akadályozni, hogy a demokraták „ide tegyék át a...
Magyar Péter és Gulyás Gergely azon vitatkozik, melyikük nagyobb áruló
Miután a Miniszterelnökséget vezető miniszter lebolondozta a Tisza Párt elnökét, Magyar 11 ponttal vágott vissza.
Menczer Tamás: A grönlandiak és a dánok nem érzik fenyegetve magukat, hiszen boldogan tárgyalnának...
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint hatalmasat nyertek a tolnai időközi választáson, szerinte a részvétel is átlagos volt, a Tisza Párt pedig félt elindulni.
Gyurcsány: Nem Rogán Antal a magyar korrupció közepe, hanem Orbán Viktor
A DK elnöke azt is elárulta az Egyenes Beszédben, hogy még sosem beszélt Magyar Péterrel, és a jövőben is csak a nyilvánosság előtt tenne ilyet.
Havas Henrik: Magyar Péter szerintem hazafi
Az újságíró posztjában már Nagy Imréhez hasonlította a Tisza Párt elnökét, miközben korábban azt gondolta, hogy Magyar a Fidesz találmánya.