Demokratikus Koalíció

Fizessenek a gazdagok! – Gyurcsány Ferenc hat éve még fenyegetőnek tartotta, most ez a programja
Leporolta a Demokratikus Koalíció Botka László egykori kampányszlogenjét, de nem egészen azt mondják, mint az MSZP volt miniszterelnök-jelöltje. Karakteres szociáldemokrata programmal erősítené meg...
Dobrev Klára: Biztos, hogy van olyan választási vereség, amibe belebukhat Gyurcsány Ferenc
Ez azonban nem 2024-ben fog bekövetkezni. A DK EP-képviselője szerint ma nincs többsége az Orbán-kormány politikájának, az ellenzék pedig jobb állapotban van, mint a 2019-es önkormányzati választás...
„Az állam nem a milliárdosoké” – tőkeellenes, szociáldemokrata programot hirdetett a DK
Dobrev Klára szerint jó minőségű szolgáltató államra van szükség, ahol az emberek helyett a milliárdosok fizetnek több adót. Megszüntetnék a kurzuskultúrát, és bevezetnék az európai minimálbért.
A DK utcai kampányban mutatja be Orbánék 15 legnagyobb hazugságát
Hagyományos, offline módszerekkel készülnek a kampányra, és elsősorban a vidékre fókuszálnak, mert Molnár Csaba szerint ott kell megnyerni a választást.
Gyurcsány: A hozzánk közel álló világ fogja vezetni Budapestet a jövő évi választások után is
A DK elnöke szerint még nem döntötték el, hogy támogatni fogják-e Karácsony Gergely főpolgármester újraválasztását.
Gyurcsány Ferenc: Amikor azt mondom, hogy fizessenek a gazdagok, akkor szó sincs fenyegetésről
A DK elnöke kiadta a jelszót a párt tagjainak: vegyétek vissza az államot, amit túszul ejtettek a gazdagok, és teremtsétek meg az emberek országát!
Pletykát nem kommentálunk, másra koncentrálunk – az ellenzék vergődéséről szóló cikkről kérdeztük...
„Csak a pozíciókért tárgyalnak” – kritizálta az ellenzéket Baranyi Krisztina a Direkt36 cikkében. Erről is kérdeztük a pártokat, de érdemi válasz nem érkezett.
Orbánt még nem ijesztette meg, de az ellenzékre már ráborult a DK árnyékkormánya
Árnyékkormányülésekkel és árnyékkormányinfókkal mutatná meg a DK, hogy az ellenzéki oldalon ők a legalkalmasabbak Orbán leváltására. De mire jutottak eddig? Megvan-e már a titkos recept? Egy éve...
Kizárta a DK az egyik Pest megyei képviselőjét, amiért együttműködött a Fidesszel
Tóth Ágnes nem jelezte a pártnak, hogy egy olyan egyesület tagja, ami pénzt kapott a fideszes megyei önkormányzattól egy hírportálra.
Kövess minket Facebookon is!