Dánia
Dánia 2025-től különadót vet ki a repülővel utazókra
A cél az, hogy 2030-ra minden belföldi járat fenntartható üzemanyagokat használjon.
Négy feltételezett Hamász-tagot fogtak el Berlinben, zsidó célpontok elleni támadásokra készülhettek
Eközben Dániában három férfit vettek őrizetbe, akiket szintén azzal gyanúsítanak, hogy terrortámadásokat akartak végrehajtani.
Elhagytam, elfelejtettem, nem értem, nem aludtam – magyarázza Szergej, aki jegy és papírok nélkül...
Zavarodott professzor vagy mesterkém, ez itt a kérdés.
A skandináviai Korán-égetések után Dániában betiltották a szent szövegek felgyújtását
A dán parlament hónapokig tartó vitát követően fogadta el az erről szóló törvényt, miután Svédországban és Dániában is többször égettek Koránt.
Egyre rosszabb állapotban van a Balti-tenger
A dániai Vejle-fjordban szinte már kihalt az élővilág. A Deutsche Welle riportja.
Elvesztette a pert a dán művész, aki két üres keretet állított ki, a pénzt pedig elrakta
A támogatást adó múzeumnak adott igazat a bíróság, vissza kell fizetnie a pénzt.
Mesés üzlet a fogyás – a dán Novo Nordisk lett Európa legértékesebb vállalata
Annyira veszik a fogyni vágyók a Novo Nordisk termékeit, hogy hatalmasra „hízott” a cég profitja.
A világ leghosszabb előregyártott tenger alatti alagútja épül Dánia és Németország között
A megaprojekt, aminek tervezése 20 éve kezdődött, a dán oldalon már javában zajlik, a német oldalon azonban csak 2021-ben kezdték el a több száz méter hosszú alagút építését. A Deutsche Welle...
Nagyot küzdött, de vereséggel kezdte a vb-t a magyar férfi hokiválogatott
Derekas helytállás után 3-1-re kapott ki a magyar csapat a dánoktól, Bálizs Bence 41 védéssel zárt.
Börtönt kapott a neonáci dán tinédzser, amiért be akarta szervezni egy iskolatársát
A 16 éves fiú azzal is vádolták, hogy terrorcselekményt akart elkövetni, de ebben a vádpontban felmentették.