Cenzúra

Már a filmeket is cenzúrázzák Hongkongban
A politikusok szerint ez nem csorbítja majd a kreativitást, hanem támogatja, mert a politikai tartalmú filmek csak elrohasztják a fiatalok agyát.
Az MTI 30 nap alatt egyetlen fotót sem közölt az előválasztásról
A közmédiában pedig csak kormánypárti elemzők beszélhettek az előválasztásról.
Sok volt az Instagramnak a mellbimbóból csöppenő tejkönny, letiltotta az új Almodóvar-film plakátját
A Facebook bocsánatot kért, amiért az algoritmus automatikusan cenzúrázott. A plakátot tervező művészt nem érdekli, hogy rossz a rendszer, szerinte meg kell változtatni.
Nemzetbiztonságra hivatkozva Putyinék megvizsgálják, mit játszanak az orosz színházakban
Vajon összhangban áll-e a repertoár az orosz elnök nemzeti eszméjével? A sztoriban ráadásul Soros is felbukkan!
Leállították egy vajdasági színdarab turnéját, mert a Magyar Nemzeti Tanács szerint közönséges volt
A Tanyaszínház előadásán Hajnal Jenő annyira kiborult, hogy a társulat egész turnéját lefújta. A rendező szerint sikerült semmibe venni 22 fiatal törekvését.
Donald Trump mindenkit beperel: nekimegy a Facebooknak, a Twitternek és a Google-nek is
Ha ki tudnak tiltani egy elnököt, akkor ezt bárkivel megtehetik – mondta a közösségi platformokról kitiltott exelnök.
A Microsoft keresője cenzúrázta a tank előtt álló férfi képét a Tienanmen téri vérengzés...
Aki a vérengzés 32. évfordulóján a „tankember” kifejezésre keresett rá a Bingen, az belekóstolhatott a kínai emberek mindennapjaiba.
Kicenzúrázza Kína a közösségi felületeken Chloé Zhao Oscar-győzelmét
Irtják a kínai születésű rendezőnőről szóló posztokat és cikkeket a kommunista országban.
Kövess minket Facebookon is!