Bűnszervezet

444.hu: Két végrehajtó beismerő vallomást tett a Schadl–Völner-ügyben
Öt viszont megpróbálta kimagyarázni, miért vitt rendszeresen tízmilliókat készpénzben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének.
Megnyerte a lottót egy mexikói óvoda, egyből rászállt a helyi bűnbanda
A szülők az óvodájuk tetőszerkezetét csináltatták meg, míg a helyi bűnbanda erőszakkal próbálja elvenni tőlük a nyereményt.
Összesen 70 év börtönt kaphatnak a nógrádi drogmaffia tagjai
Iskoláknál, játszótereknél, sőt még az ügyészség épülete mellett is árulták a szlovákiából szerzett drogot, előfordult, hogy fillérekért.
Dominikán fogták el az 1,2 milliárdos csalással gyanúsított lakásmaffia fejét
A rendőrség három éven át nyomozott az ügyben, amelynek a 30 éves főszervezőn kívül 130 gyanúsítottja van.
Hazahozták az unokázós banda fejét Angliából, így már rács mögött van mindenki
Véletlenszerűen, a telefonkönyvből kiválasztott idős emberektől csaltak ki pénzt.
Felfüggeszti az útonállást egy haiti bűnbanda, hogy eljussanak a segélyek a földrengés után a...
A volt rendőr szerint az általa vezetett csoport csupán pótolja a gyenge államot a világ egyik legszegényebb országában.
Rutin közúti ellenőrzésen bukott le a szegedi embercsempész banda
A bűnszervezet tagjai 2020 májusa és júniusa között legalább hatvan illegális bevándorló szállításában vettek részt.
Több mint 3 milliárd forintnyi áfát csaltak el, azt hazudták, hogy parfümöt exportálnak
A bűnszervezet vezetője egy nemzetközi céghálózatot hozott létre a régióban, és hamis papírokkal tologatott nemlétező szállítmányokat.
Kövess minket Facebookon is!