BKV

Világgazdaság: Több száz buszt venne 30 milliárdos hitelből a BKV
Ezzel szorítanák ki a külső szolgáltatókat és fiatalítanák a flottát. Már ha kapnak rá pénzt és engedélyt.
BKV offshore-ügy: A megbízott cég szerint ők jogszerűen működnek
A közbeszerzési eljárásban pedig szerintük nemzetközileg elismert partnerrel pályáztak.
Fürjes: Bárki tehet feljelentést a főváros offshore buszbeszerzési ügyében
Az államtitkár szerint az is különös, hogy az offshore cégnek naponta mindössze tízezer forintnyi kötbért kell fizetnie.
Karácsony: A BKV nem szerződik offshore hátterű vállalkozással
Tüttő Kata „az egyik legegyenesebb, legtisztességesebb, Budapest ügyeiért legelkötelezettebb ember”, akit a főpolgármester ismer.
Nem tökéletes a négyes metró peronvédelmi rendszere
Tavaly és idén négyszer volt kisebb-nagyobb leállás, de a BKV szerint az utasok nem voltak veszélyben.
Haladékot kért a BKV-buszok szállítására az offshore-hátterű nyertes
A kérelmet a koronavírusjárványra hivatkozva nyújtották be, a BKV egyelőre az indokoltságot vizsgálja.
Új bérrendszer jön a fővárosi cégeknél, akár négymillió is lehetne a BKK-vezér fizetése
Megállapították a fővárosi cégek vezetésének a fizetési táblázatát, de fizetésemelés a járványhelyzet és a költségvetési problémák miatt csak később lehet.
Vizsgálatot indít a BKV a buszbeszerzéseken részt vevő, offshore-hátterű cég miatt
Karácsony azt szeretné, hogy offshore-hátterű cégek ajánlatot se adhassanak be.
Nem kell kiköltöznie a BKV-nak a ferencvárosi kocsiszínből, milliárdokat spórolhat az állam a...
A 1,5 milliárdos kötbért mellett nagyjából 5-10 milliárd forintnyi közpénzt takarítottak meg.
Mfor: Offshore-hátterű cégtől bérel buszokat a BKV
A szálak egészen egy magyar milliárdosig vezetnek.
Kövess minket Facebookon is!