Bíróság

3 évre börtönbe megy az a részegen menekülő püspökladányi sofőr, aki megharapta egy rendőr ujját
Akciófilmbe illő menekülése után már soha többé nem vezethet autót közúton.
Többször megütötte a 12 évest, aztán autójába parancsolta a fiút
A férfi a tehergépeinek megrongálását kérte számon a gyerekeken, akiket ezután megütött.
Herczeg Zoltán beismerte volna bűnösségét, de a másik vádlott egy súlyosabb ügyet is ráhúzna
Felmerült, hogy Herczeg nemcsak fogyasztott, de terjesztett is kábítószert.
26 és 28 év börtönre ítélték Peter de Vries holland oknyomozó újságíró gyilkosait
A bíró szerint mind a hárman példátlan könyörtelenséget tanúsítottak.
Kilenc évig harcolt, mire Strasbourgban végre kimondták, hogy joga van a véleményéhez
„Mindig elmegyek a falig, nem hagyom, hogy sárba tiporjanak” – mondta Somogyi Mária, akit 2015-ben perelt be a tatai önkormányzat, mert megosztott egy Facebook-posztot az önkormányzat...
Soha nem volt jogsija, rendőrrel karambolozott egy férfi Öreglaknál, vádat emeltek ellene
A vele utazó gyerek olyan sérüléseket szerzett a balesetben, amik maradandó fogyatékosságot okoztak.
Első fokon letöltendő börtönt kapott Borkai két zsarolója
Elítélték azt a férfit és a társait, akik a bíróság megállapítása szerint zsarolták Borkai Zsolt volt polgármestert a 2019-ben végül nyilvánosságra került kép- és videófelvételekkel.
Megszólalt Tarsoly Csaba, szerinte a felszámolók elkótyavetyélték a Quaestor lefoglalt ingatlanjait
A volt Quaestor-vezér úgy látja, lett volna esély az ügyfelek kötvénybefektetésének teljes megtérülésére.
A Pécsi Ítélőtáblát érdekelné, miért utalt 52,5 millió forintot Bánki Erik cégének a pécsi...
P. Endre, a Volvo-botrány pénzmosással gyanúsított harmadrendű vádlottja azután utalta át az összeget, hogy valamiért felmarkolt 550 ezer eurót a pécsi tömegközlekedési cég buszbeszerzésében...
Kövess minket Facebookon is!