Bíróság

Fontos lecke magyar autókereskedőknek: nem lehet korlátlanul árat emelni és tologatni az átadási...
A bíróság ezúttal egy hivatalos BMW-kereskedés szerződési feltételeit találta tisztességtelennek, de a vevők számára hátrányos trükközés több márkánál is nagyban ment az utóbbi években.
Bíróság elé áll a pedofíliával vádolt kiskunfélegyházi pap, akit anno Rogán kerülete is kitüntetett
R. Gábort tavaly mentette fel az egyház, miután bejelentés érkezett ellene abból az időszakból, amit Kiskunfélegyházán töltött.
Százezrekkel kapnak kevesebbet a kirendelésen dolgozó bírák, emiatt az egyikük az Európai...
A 24.hu szerint akad olyan bíró, aki már hat éve az alacsonyabb illetményt kapja.
Taknyos gyerek voltam, nem gyilkos – állítja a férfi, aki a vád szerint feleségével elásta a 21...
Tagadják a vádlottak, hogy megölték volna P. Kittit, aki 2014-ben tűnt el. A győri nyomozóknak nyolc évvel később jutott tudomására, hogy a tettes egy házaspár lehet. A vád szerint a 21 éves lány...
„Megölhetlek?” – kérdezte a férfitől a késelő lány, akinek a bíróság ma elrendelte a letartóztatását
A lány szervezetében többféle kábítószert találtak. A 19 éves lány augusztus 24-én késsel támadt apjára és nagymamájára, majd megszúrt két járókelőt Mosonmagyaróváron.
Újabb házkutatást tartottak a Tate fivérek romániai rezidenciájában
A korábbi vádpontok mellett ezúttal pénzmosással is gyanúsítják a testvérpárt.
A Kúria szerint is orvosi mulasztások miatt halt bele egy 2,5 éves gyerek a bárányhimlő...
Az érintett kórház fellebbezett az éveken át húzódó kártérítési ügyben, a Kúria a pert indító szülőknek adott igazat és kimondta, a kórház nem nyújtott megfelelő ellátást.
Jelentős számú panasz érkezett a magyar bírók alacsony fizetése miatt az Európai Bizottsághoz
Az EB kivizsgálja az ügyet, akár kötelezettségszegési eljárást is indíthatnak, ha úgy ítélik meg.
Megszületett az ítélet: a Google törvénytelenül uralta le a keresőmotorok piacát Amerikában
Az igazságügyi minisztérium szerint a cég monopóliumként működött, amikor súlyos dollármilliárdokkal kiszorította a versenytársakat. Legutóbb a Microsoft kapott ekkora maflást amerikai bíróságon a...
Kövess minket Facebookon is!