Befektetés

Bajnai Gordon egy dollárszázmilliárdok kihelyezéséért felelős cég vezérigazgatója lett
A volt miniszterelnök eddig is a londoni Campbell Lutyens egyik partnere és egyben résztulajdonosa volt.
A „fehér arany” lesz a jövő, de a jövő még nem áll rá készen
Az e-autózás lelke az akkumulátortechnológia, ebben pedig a lítium megkerülhetetlen nyersanyagnak számít.
Ez a vonat már elment? A Škoda kigolyózhatja a Magyar Vagont a Talgo-bizniszből
A spanyol kormány fázik Orbán megjelenésétől, viszont üdvözli a spanyol-cseh ellenajánlatot a vonatgyár megvételére.
Hatalmasat nőtt a háztartások vagyona, 4 ezer milliárd a plusz három hónap alatt
Az elosztás persze nem egyenlő, vannak, akik sok tízmillió forinttal gyarapodtak, mások pedig semmit sem nyertek, és továbbra is nehezen élnek.
Bank360: Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől tartós befektetési számlákba
A TBSZ-eken tartott pénz 4870 milliárd forintra nőtt, ami másfélszer annyi, mint egy éve.
Cudar idők jönnek a világgazdaságra
Borúsan látja a 2020-as évek hátralevő részét a Nemzetközi Valutaalap, amely szerint olyan rosszak a gazdasági kilátások, amilyeneket évtizedek óta nem láttunk.
Megerősítette Budapest befektetési ajánlású osztályzatát a Moody's
Megjegyezték, hogy csökken és kezelhető a főváros adósságszintje, valamint azt, hogy a költségvetés kezelése a kihívásokkal terhelt működési környezetben is megfelelő.
Bank360: Ezermilliárdot vittek külföldi bankokba a magyarok
2023 végén már csaknem 1700 milliárd forintnyi összeget tartottak külföldi bankbetétekben, ez történelmi csúcsot jelent.
Kövess minket Facebookon is!