Bántalmazás

Kitették a brazil válogatott keretéből a Manchester United bántalmazással vádolt focistáját
Volt barátnője azzal vádolja Antonyt, hogy januárban egy hotelszobában fejbe vágta és mellkason ütötte. A 23 éves szélső szerint hamisak a vádak.
Önként sétált be a rendőrségre a férfi, akit egy 12 éves szekszárdi gyereknek okozott súlyos...
A férfi előzetes szóváltás után üthette meg a fiút, emellett egy másik gyerek biciklijét is megrongálta.
Beszólt a rendőröknek, eltörték a bordáját – őt már elítélték, a rendőrök ellen még vádat sem...
Egy igazoltatás során csúszott ki a nem túl elegáns megjegyzés a berzéki férfi szájából. Becsületsértésért már elítélték, az őt megrúgó rendőr elleni per viszont másfél éve húzódik.
Elrabolta és megverte a volt feleségét, hogy az lemondjon gyermeke felügyeleti jogáról
A férfi akciójában részt vett a férfi jelenlegi felesége és az édesanyja is.
Fojtogatott egy nőt egy portugál férfi a Vígszínház mögött, de a rendőrök elengedték
A férfi azt állította, az utcán aludt, mert megy a gépe Ferihegyről, és azt hitte, a nő lopta el a táskáját.
Nem fogadtak szót az ovisok, megverte őket a Csongrád-Csanád megyei óvónő, most vádat emeltek ellene
Volt, aki dülöngélt a székkel, más nevetni mert az ebédlőasztalnál, de olyan is volt, aki nem kért főzeléket.
Órákig verte a fiatalkorú lányt, hogy prostitúcióra bírja
A 17 éves lánynak életveszélyes sérülései lettek. A 26 éves férfit elfogták a rendőrök.
Kövess minket Facebookon is!