Balatonfüred

A Balaton-felvidéken fonódó amatőr bringaversennyel tartják életben a magyar Giro emlékét
BalatonFondo néven rendeznek 145 kilométeres futamot, a szép és nehéz pálya extrája, hogy teljes útlezárást kapnak az indulók.
Kiugrott egy diák egy balatonfüredi gimnázium második emeletéről
Életveszélyes sérülésekkel szállította el a mentőhelikopter. Az iskola keddre ígér tájékoztatást.
Nem a Ku-Klux-Klan látogatott Füredre, mécsesek gyújtották meg a Tamás-hegyi keresztet
A helyi tűzoltóságot kedd este riasztották a messzire ellátszó kísérteties jelenséghez.
Mind azt az ízt keressük, ami a tepsi szélére sül
Egy új magyar konyhát és az élménygazdag, közösségi evést mutatja meg a balatonfüredi Mór24, amelyben olyan alapanyagokat ettünk, amiket megszoktunk, úgy, ahogy még sosem próbáltuk. Étteremajánló.
Csuja Imre hangjára is várhatja a vonatot, aki a Balatonra tart a nyáron
Szombattól, a nemzeti összetartozás napjától 36 vers szól majd a Balaton menti vasútállomásokon magyar színészek előadásában.
Több mint 24 millió forintba került a Fidesz februári frakcióülése Balatonfüreden
Ez jóval olcsóbb volt, mint amennyit tavaly Debrecenben és Esztergomban költöttek.
Balatonfüred ledózerolná a görög falut: építészetileg vállalhatatlan, funkciója megszűnt, és...
Közpark és lakások lennének a helyén, de rengeteg kistulajdonossal kell megegyezni.
Luxusjacht után luxusüdülő: Szíjj Lászlóé lett a balatonfüredi Villa Vitae
Uniós forrásokból épült fel a villaszerű luxushotel, az új tulajdonos viszont már nem szállodaként üzemeltetné, írja az Alfahír.
Az egymillió forintos balatoni vendéglátós-fizetések legendája
Álomfizetések, amikből egy nyár alatt össze lehet szedni a holtszezonra is kitartó pénzt? Vagy épp ellenkezőleg, iszonyú mennyiségű meló, ami órabérben már nem is mutat annyira jól? Hogy hatott a...
Kövess minket Facebookon is!