Autópálya
Vezetés közben videózták az M7-esen történt balesetet, rendőrségi eljárás indult ellenük
Az önmagában nem illegális, ha valaki felvételt készít egy balesetről, de az igen, ha vezetés közben kézzel telefonozik.
Díjmentessé válnak az autópályák városokat elkerülő szakaszai Szlovákiában
Augusztus elsejétől így körülbelül kétszáz kilométernyi szakasz lett ingyenesen használható.
Fékezés nélkül hajtott bele az M3-on egy autós egy másikba, egy ember meghalt
Egy román rendszámú autó hajtott bele egy magyarba.
Román autópályán gyorsabban lehet majd eljutni Szegedről Debrecenbe
Fél órával gyorsabb lehet az út a két legnagyobb vidéki magyar város között, ha átadják az Arad és Nagyvárad közötti autópályát. Egy szakaszának építésére bejelentkezett már magyar nagyvállalkozó is.
Kimászott az autó tetejére, menet közben igazgatta a rakományt egy férfi az M3-ason
Meg kellett igazítani az autó tetején lévő csónakokat, nem akartak megállni.
Feleannyiba sem fog kerülni a szlovák egynapos autópálya-matrica, mint a magyar
Augusztus 1-től lehet majd kapni.
240 milliárdos sztrádaépítésre jelentkezett be Szíjj László Romániában
A 34 kilométeres szakaszra hét konzorcium jelentkezett.
Napi 1,2 milliárd forintot fizettünk tavaly autópálya-matricáért
A Nemzeti Útdíj Szolgáltató Zrt. összesen 445 milliárd forintot szedett be 2023-ban, de az adózott eredménye jelentősen csökkent.
A fideszesek is megszavazták, a parlament elé kerül az olcsó egynapos sztrádamatrica
A Jobbik javaslata alapján maximum ezer forintba kerülne az autós-motoros matrica, ami jelenleg ennek az ötszöröse.