Álláshirdetés

Idén közel ötödével kevesebb állást hirdettek meg a cégek a Profession.hu-n tavalyhoz képest
Jelentősen nőtt viszont a munkavállalói aktivitás, tavalyhoz képest 59 százalékkal többen jelentkeztek a meghirdetett munkákra.
A Facebookon keres szakos tanárokat a budapesti Madách Imre Gimnázium
Többek között angol és matematika–informatika szakos tanárra lenne szüksége az ország egyik legjobb középiskolájának, az alapítványon keresztül adnának pluszpénzt a jelentkezőknek.
Félmillió forintos bónusszal csábítana magához buszsofőröket a BKV
A közlekedési vállalatnál dolgozó buszvezetők átlagosan havi bruttó 730 ezret visznek haza.
Csőszt keresnek a Déri Miksa sétánynak
A feladatra elsősorban olyan Csarnoknegyedben élő jelentkezését várják, aki szívesen felügyelné a szépülő sétányt, körbejárná naponta, vigyázna az ágyásokra, szemmel tartaná a környéket.
Többet fizetnének a takarítónak, mint a tanároknak egy budapesti gimnáziumban
Érdemes délutános takarítónak tanulni, nem pedig angol nyelven tanító történelemtanárnak.
Bud Spencer-mémmel keres tanárt egy budapesti általános iskola
Nem ígérnek versenyképes jövedelmet és társadalmi megbecsülést, van viszont korlátlan túlóra-lehetőség.
Kövess minket Facebookon is!