Alelnök

Věra Jourová: Túl korrektek vagyunk Magyarországgal
Az Európai Bizottság cseh alelnöke szerint Magyarországot gyakrabban kell számonkérni.
Donald Trump volt alelnökének otthonában is titkosított iratokat találtak
Ügyvédje szerint Mike Pence nem tudta, hogy minősített dokumentumok vannak a birtokában.
A korrupcióval vádolt Eva Kaili már nem az Európai Parlament alelnöke
Az Európai Parlament kedden a képviselő alelnöki megbízatásának megszüntetése mellett döntött.
Míg eddig két magyar alelnöke is volt az Európai Parlamentnek, most már egy sem lesz
Megválasztották az EP új alelnökeit: a következő két és fél évben sem Dobrev Klára, sem a fideszes Járóka Lívia nem lesz ott a 14 fős csapatban.
Szentkirályi Alexandra is esélyes lehet a Fidesz alelnöki posztjára
Novák Katalin helyett új alelnököt választ a párt vasárnap, négyen is elindulhatnak a posztért.
Meghalt Marosi Miklós építész, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke
A hazai középülettervezés kiemelkedő alkotója 79 évet élt, az MMA saját halottjának tekinti.
Márki-Zay: Kannabiszt termesztett a Fidelitas egyik hódmezővásárhelyi vezetője
Több mint 350 tő különböző fejlődési szakaszban lévő kannabisz növényt találtak náluk. A helyi Fidelitas kitért a kérdéseink elől.
Duterte azon gondolkozik, hogy elnöki ciklusa után alelnökként folytatná
A Fülöp-szigeteki elnök ciklusa 2022-ben jár le, de már arról beszélt, hogy nem tudott minden tervével végezni.
Meghalt Walter F. Mondale, Jimmy Carter egykori alelnöke
1976-ban lett Carter alelnöke, később Bill Clinton japán nagyköveteként dolgozott.
Kövess minket Facebookon is!