Alaptörvény-módosítás
Gyermekjogi Civil Koalíció: A felnőttek jogait gyakorlatilag kontroll nélkül lehet korlátozni a...
A gyerekekkel foglalkozó civil szervezeteket és gyerekjogi szakembereket tömörítő koalíció szerint az alaptörvény módosítása nem a gyerekekről szól.
A Magyar Helsinki Bizottság segítséget ígér azoknak, akiket jogsértés ér az új módosítások nyomán
A frissen elfogadott Alaptörvény-módosítás és az ahhoz kapcsolódó törvények a szervezet szerint jogsértőek.
Az ember férfi vagy nő, a drog és a Pride pedig tilos – megszavazták az Alaptörvény 15. módosítását
A Momentum dudálással próbálta megzavarni a szavazást, de elfogadták a sokat vitatott, újabb változásokat. Felfüggeszthetik az ország biztonságára veszélyt jelentő kettős állampolgárok magyar...
A Lánchídon feltartóztatták a rendőrök a Sándor-palotához vonuló tüntetőket
A Momentum képviselői és aktivistái megpróbálták megakadályozni, hogy a fideszes képviselők bejussanak a Parlamentbe. Nem sikerült, megszavazták a 15. Alaptörvény-módosítást. A Kossuth térről a...
Alaptörvényben védenék meg a településeket a túlnépesedéstől, mégsem lesz örökké veszélyhelyzet
Még az Alaptörvény-módosítást is módosítaná a Fidesz. Korlátozzák a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogot, és a köztársasági elnök nem dönthet az állampolgárság felfüggesztéséről.
Sulyok Tamás elmagyarázta, hogy miért írta alá a Pride-ot betiltó törvényt
A köztársasági elnök értelmezése szerint a gyerekeket csak a gyülekezési jog szükséges mértékű korlátozásával lehet megvédeni.
Érthetetlen, hogy Sulyok Tamás miért nem találta alkotmányellenesnek a gyülekezési jog korlátozását
A Fidesznek annyira sürgős volt a Pride betiltása, hogy meg se várták a gyülekezési törvény módosításával az Alaptörvény annak megágyazó módosítását. Az alkotmánybíróból lett köztársasági elnök...
Olyat csavarnának az Alaptörvényen, hogy az a következő kormány mozgásterét is korlátozhatja
Akár örökre fenntarthatja a veszélyhelyzetet a kormány, de a parlament kétharmados többsége nélkül már nem írhat felül törvényeket – derül ki az Alaptörvény-módosítások közé beszuszakolt...
Alaptörvényben rögzítenék, hogy a fogyatékkal élők helyett a fogyatékossággal élők a helyes...
Ez arra utalna, hogy a fogyatékosság csak egy része az életnek, nem pedig meghatározó jellemzője.
Benyújtotta a Fidesz az Alaptörvény 15. módosítását
A módosítás szerint a férfi és női nemet ismernék el, alkotmányba foglalnák a kábítószertilalmat és alkotmányos alapjoggá tennék a készpénzes fizetést.