Magyar Péter: A miniszterelnök elveszítette a realitással a kapcsolatát

1442

„Orbán Viktor régen egy sportember volt, de ma már nyomokban sem tartalmaz sportembert” – mondta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Magyar szerint egy sportember arról ismerszik meg, hogy nyílt és egyenlő feltételek mellett akar győzni, de ez ma már egyáltalán nem igaz a miniszterelnökre.

„Ma már pontosan érzi, hogy elveszítette a támogatottságát, hogy elveszíti a hatalmát, és ezért semmi sem drága neki”

– mondta Magyar.

A Tisza Párt elnöke arról is beszélt, hogy szerinte ellentét van a Fideszen és a kormányon belül is. „Vannak olyanok, magukat emberarcú fideszesnek szokták beállítani, akik próbálják még a földre visszahúzni a miniszterelnököt. (…) Csak az a baj, hogy a miniszterelnök elveszítette a realitással a kapcsolatát, ez mindenben látszik” – tette hozzá.

Magyar Péter beszélt a Ruszin-Szendi Romulusszal szemben felhozott vádakról is. Azt mondta, a volt vezérkari főnök soha nem követett el hazaárulást, és nem adott át érzékeny információkat a magyar hadseregről. „El a kezekkel Ruszin-Szendi Romulusztól, el a kezekkel a civilektől, el a kezekkel a tiszásoktól és mindenkitől, aki egyébként a hazáért küzd, ezt tudom innen is üzenni az uraknak, az elvtársaknak” – mondta.

Az átláthatóságinak nevezett törvénnyel kapcsolatban Magyar azt mondta: „Fellépünk ellene, én felszólalok ellene és támogatom azokat, akik tüntetnek és kifejezik a nem tetszésüket. De azt kell mindenkinek megértenie, hogy ezeket a jogszabályokat a következő kormány, a következő kormánytöbbség tudja csak visszavonni és megváltoztatni.” A Tisza Párt elnöke kiemelte, hogy ezt a törvény csak akkor tudják visszavonni vagy megváltoztatni, ha majd 320 nap múlva megnyerik a választást. Magyar a műsorban újra megerősítette, hogy nem lesz ott az idei Pride-felvonuláson.

A műsorban szó volt a Nagyváradig tartó országjárásáról is. Magyar azt mondta, ez az út szerinte azt mutatta meg, hogy „a magyar emberek békére és valódi nemzeti összefogásra vágynak”. „És ami a lényeg szerintem, amit Nagyváradon próbáltam elmondani, az nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete volt” – mondta.

A Tisza Párt elnöke beszélt arról a néhány ellentüntetőről is, aki Nagyváradon várt rá, és akik egy részéről kiderült, hogy a Tiborcz Istvánhoz és Balázs Attilához köthető Viastein Kft. dolgozói. „Nem akarok nagyon erős szavakat használni, de ez nettó hazaárulás, ha Erdélyben, a világ közvéleménye előtt a miniszterelnök családja és az ahhoz köthető cég odautaztat provokátorokat, rendzavarókat” – mondta.

Magyar a Nagyváradon tartott sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy szerinte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Fidesz kéme az Európai Néppártban, mire az RMDSZ szóvivője később azzal vágott vissza, hogy Magyarnak „nagy tapasztalata van a lehallgatások terén”.

A Tisza Párt elnöke az ATV-n most azt mondta, nem volt szép az RMDSZ-től, hogy egyedüliként nem támogatták a Tisza csatlakozását az Európai Néppárthoz. „Ennek ellenére én szeretnék velük leülni, és örültem volna, ha valaki kijött volna tőlük a rendezvényünkre. A helyiek is hiányolták az RMDSZ képviselőit, de spongyát rá, fátylat rá. Én nagyon szívesen leülök velük” – mondta Magyar, aki szerint minden valamirevaló magyar politikai pártnak és közösségnek elemi kötelessége és érdeke az, hogy a külhoni magyarság legitim politikai képviselőivel egyeztessen és dűlőre jusson.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!