444: Több nagyváradi ellentüntető a Tiborcz Istvánhoz és Balázs Attilához köthető Viastein alkalmazottjaként azonosítható

1124

Nyolc ember biztosan a Tiborcz István köréhez köthető Viastein Kft. közelében tűnt fel, vagy alkalmazottja volt azon ellentüntetők közül, akik Magyar Péter nagyváradi beszédét próbálták megzavarni szombaton – írja a 444.

Az ellentüntetőként kivonuló néhány tucat férfi közül a 444 beazonosított Viastein-dolgozókat, akik közül többen is Erdélyben vagy a Partiumban születtek a közösségi médiás profiljuk szerint, volt olyan, akinek a profilján munkahelyként szerepelt a Viastein is. A lap többeket megkeresett, az egyik azonosított férfi azt válaszolta: „A rendezvényen önszántamból, magánemberként vettem részt”.

Az első nyom már szombaton felmerült Nagyváradon, amikor az egyik ellentüntető Magyar Péter beszéde után nem sokkal azt mondta a Gulyáságyú Médiának, hogy az említett cégnél dolgozik: „itt dolgozom a Viasteinnél két hete, el kellett jönnöm, eljöttem.” A férfiak a beszéd után egy magyar rendszámú kisbusszal távoztak, amely vélhetően nem köthető a Viasteinhez, de a 444 úgy tudja, hogy a cég szervezte az alkalmazottak utaztatását.

Magyar Péter a tizenegy napos vonulását lezáró esemény után posztolt arról, hogy hogy „Orbánék Tiborcz István és a gyergyói oligarcha társa, Balázs Attila cégén keresztül szervezték oda a gyorsan lebőgő 19 hőzöngő, trágárkodó provokátort” a nagyváradi rendezvényre. A Tisza Párt elnöke szerint a helyszínen jelen lévők egyértelműen felismerték a magyarországi biharkeresztesi Viastein munkásait.

A Válasz Online kedden írt arról, hogy Tiborcz István köréhez tartozik a Magyar Péter nagyváradi beszédének megzavarásával összefüggésbe hozott Viastein Kft., melynek egyik felét a Bayer Construct-csoportot is jegyző, gyergyóremetei illetőségű Balázs Attila birtokolja, a másik 50 százalékot tulajdonló EUB-RESZ Tanácsadó Kft. mögött pedig az a Közép-Európai I. Magántőkealap a fő haszonhúzó, amely egyértelműen Tiborcz István bizalmi köréhez tartozik.

A BDPST Csoport múlt héten azt reagálta, hogy mindez „fake news”, sem a BDPST Groupnak, sem Tiborcz Istvánnak nincs tulajdonosi érdekeltsége a Viastein Kft.-ben. A Viastein ügyvezetője azt írta a Telexnek, nem tudott arról, hogy a cégük dolgozójának mondta magát a Magyar Péter nagyváradi beszédét megzavaró egyik tüntető.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!