Lázár az ellehetetlenítési törvényről: Nem fogadtuk el, még vita van
„A törvényt még nem fogadtuk el, még vita van” – ezzel tért ki a miniszter kérdések elől, mikor az ellehetetlenítési törvényről kérdezték. Az RTL arról érdeklődött, hogy van-e különbség az EU-s források között, illetve arról, hogy mit szól a miniszter ahhoz a javaslathoz, miszerint a jegyzékre került szervezetektől már idén is elvehetnék az egyszázalékos felajánlásokat. Elhangzott az a kérdés is, hogy a miniszter nem tartja-e a átverésnek, hogy az emberek felajánlották az adójuk 1 százalékát bizonyos szervezeteknek, most pedig a leadási határidő után készült egy olyan módosító indítvány, ami szerint ezeket odaadnák egy kijelölt állami alapítványnak. Lázár visszakérdezett: van ilyen hatályos jogszabály? Várja meg, hogy lesz-e ilyen jogszabály, és abban mi lesz! – ajánlotta az RTL újságírójának. „Mérlegelni fogom” – mondta Lázár arra a kérdésre, hogy a jelenlegi formájában megszavazná-e a törvénytervezetet.
Lázár János szerint minden országban a saját, hazai gyártású járműveiket vásárolják. „Ezt mindenhol meg is oldják. Ez működni fog Magyarországon is” – mondta Lázár arról, hogyan tervezik előnyben részesíteni a magyar gyártókat az európai piacon.