Szájkarate: „A Gyurcsány-szál” vs. „Kétségbeesett próbálkozás”

Szájkarate: „A Gyurcsány-szál” vs. „Kétségbeesett próbálkozás”

Ez itt a Szájkarate, a Telex cikksorozata, amiben az olvasók szavazhatják meg a NER tizenöt évének ikonikus mondatát. Arról, hogy miért és hogyan működik ez, itt írtunk.

Az előző meccsen Menczer Tamás teljes megmenése és Orbán Viktor meghökkentő disznóköszöntése csaptak össze, a győztes idézet pedig a

„Vége van, kicsi”

lett, úgyhogy az megy tovább a következő fordulóba.

Innentől pedig kezdődjön az aktuális forduló két, mindenki által ismert és sokat idézett mondattal!

„A Gyurcsány-szál” vs. „Kétségbeesett próbálkozás”

„Ami azonban sokkal lényegesebb, az a történetben meghúzódó Gyurcsány-szál” – Sümeghi Lóránt, 2016

Orbán és Gyurcsány olyan, mint Batman és Joker: ugyanannak az éremnek a két oldala, egymás tükörképei, ősellenségek, akiknek szükségük van egymásra, de annyira, hogy egymás nélkül nem is igazán értelmezhető a létezésük. Ennek megfelelően a gyurcsányozás nagyjából olyan alapvető eleme a fideszességnek, mint a lélegzés. Az igazán gyakorlottak bármilyen élethelyzetben és bármilyen témáról képesek egyetlen asszociációs triplaszaltóval átkötni Gyurcsányra, ahogyan ezt idézetünk forrása is mutatja. Ami amúgy egy másik Fidesz-ősellenségről, Soros Györgyről szól, de a szerző ebben is, rutinból megtalálta Gyurcsányt. Biztos, hogy nem Sümeghi Lóránt cikke volt az első ilyen mutatvány, és még csak nem is a legbravúrosabb, valamiért mégis ebből a megfogalmazásból lett internetszerte idézett mém.

Ja, és hogy kicsoda Sümeghi Lóránt? Ez jó kérdés, az idézet a méltán elfeledett 888.hu egyik cikkéből való, de van neki szerzői oldala az Origón, a Mandineren és a Magyar Nemzeten is, néha a Századvég vezető elemzőjeként hivatkoznak rá, de erről meg a Századvég oldala nem tud. Mindenesetre jó eséllyel ez a mondat a karrierje csúcspontja, bármelyik propagandista megirigyelhetné.

„Reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásával a kormány nem foglalkozik” – Havasi Bertalan, 2024

Ismét egy szép példa arra, hogy a hatalom mennyire nem tudott sem fogást találni, sem sebezhető pontot bevinni Magyar Péternek a felbukkanása után, ugyanis még magamat is emlékeztetnem kellett arra, hogy ez a mondat miatta hangzott el. Pontosabban nem elhangzott, hanem a Telexnek küldte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, amikor arról kérdeztük, mi Orbán Viktor álláspontja Magyar Péterről, vagyis pontosabban azokról a kijelentésekről, amiket a válása körüli kormányzati befolyásról tett. A mondat nem újdonság, bevetette már apró különbségekkel a kormányzati kommunikáció Simicska Lajosra és a Karmelitánál kordonbontó Momentumra is.

Magyar esetében viszont különösen vicces a dolog, mert nem egy reménytelen helyzetben lévő ember volt, hanem valaki, aki 2024 elején leginkább a Fidesz belső ügyeit kezdte mindenki füle hallatára elmondani, szeme láttára kiposztolni, ráadásul a kegyelmi botrány miatt éppen a NER egyik legnagyobb politikai gyomrosát sikerült bevinnie. Ekkor még nem létezett, pontosabban nem úgy létezett a Tisza Párt, nem mértek többséget nekik a Fidesszel szemben, de a hatalom egyszerűen le akarta rázni, méghozzá anélkül, hogy a nevét kimondanák. Ráadásul 2024-re végleg egyértelmű lett, hogy mennyire cinikus ez a mondat, hiszen a kormány tényleg nem foglalkozik a reménytelen helyzetben lévő emberekkel: tanárokkal, diákokkal, egészségügyi dolgozókkal, hajléktalanokkal, függőkkel. Mindazokkal, akiket ebben a cikkben is összegyűjtöttünk.

(Ha esetleg nem látszana rögtön a szavazás, akkor nem a készülékedben van a hiba, kell neki pár másodperc, hogy betöltődjön, ahogy annak is, hogy elfogadja a szavazatot.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!