Orbán Tihanyban dicsérte a román szélsőjobboldali elnökjelöltet

1277

„Az ország vezetőinek van mit tanulniuk a tihanyi szerzetesektől a túlélésről és az újrakezdésről is” – mondta Orbán Viktor pénteken a felújított tihanyi bencés apátság megnyitóján. A miniszterelnök a Facebook-oldalán közvetített beszédében azt mondta, a magyar világ egyik spirituális központjában gyűltek össze, hogy hálát adjanak az apátság teljes megújulásáért.

Azt mondta, „a tihanyi bencéseket a történelem során háromszor próbálták meg eltörölni a föld színéről, ám mindannyiszor újra egymásra találtak”. Orbán szerint „jó volna, ha Európa mai szétválasztó, háborút szító, szankciókkal dobálózó urai vigyázó szemeiket Tihanyra vetnék”. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy „az európai élet fundamentumai ma támadás alatt állnak”. Ezután azzal vádolta az uniós politikusokat, hogy még egy vesztés háborúba is belekevernék Magyarországot.

Orbán azt állította, hogy a magyarok eddig mindig megnyerték a keresztény kultúráért vívott harcokat. A miniszterelnök ezután kitért a román elnökválasztásra is, amelynek második fordulóját május 18-án tartják.

„Tegnap a román elnökjelöltek vitájában megszólították Magyarországot a kereszténység kapcsán. Az egyik jelölt, Simion úr ezt mondta, idézem: »Most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk.« Ezt nem Magyarországon mondták, hanem a szomszédos Romániában. Teljesen egyetértünk. Történelmi sorsközösségben élünk a románokkal. Nem szólunk bele a most folyó román elnökválasztási küzdelembe, de annyit üzenünk innen, a Kárpát-medence közepéről, e szimbolikus helyről, hogy biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőivel szemben. Mind a magyarok, mind a románok teljes jogú tagjai az Európai Uniónak és azok is maradnak. A kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számítanunk kell egymásra.”

George Simion a héten interjút adott az Euronewsnak, amelyben arról is beszélt, hogy „a magyarok, az RMDSZ párt nagyon komoly politikai partner”. A szélsőjobboldali politikus azt mondta, „a bukaresti kormánypártok közül az egyetlen komoly párt, amelynek professzionális vezetése van. Szeretnék gratulálni nekik, és sok tekintetben Orbán Viktor lépéseit szeretném követni”.

Mint írtuk, a szavazatok több mint 40,92 százalékával Simion, a szélsőjobboldali parlamenti párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerte a Romániában tartott elnökválasztás első fordulóját. Az országban tavaly novemberben tartottak már elnökválasztást, de az alkotmánybíróság törölte az első forduló eredményét, ezért ismételték meg a választást. A román belpolitikai helyzetről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!