Én egy Magyarország fegyveres védelmére kész és alkalmas hadsereget építek! Mert a békéhez erő kell!
– így reagált Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Magyar Péter által beharangozott és csütörtök reggel közzétett hangfelvételre, amely Magyarék szerint 2023. áprilisában, azaz bő egy évvel az orosz-ukrán háború kitörése után készült és alapjaiban felülírja azt a „béke narratívát”, amit a kormány kifele közvetít.
„Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel. Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf az 1 perces hangfelvételen. A honvédelmi miniszter azt mondta, a magyar kormány döntése értelmében szakít az eddigi békementalitással, és átáll „a háború felé vezető út nulladik fázisára.”
Szalay-Bobrovniczky Böröndi Gábor altábornagyot kérte fel az átállás végrehajtására, akit nem sokkal később, 2023. májusában neveztek ki a Magyar Honvédség vezérkari főnökének. Mindezt azután, hogy Novák Katalin akkori köztársasági elnök váratlanul felmentette Ruszin-Szendi Romoluszt, aki február óta a Tisza Párt szakértőjeként dolgozik.
Magyar Péter először hétfőn beszélt arról, hogy „befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”, amit azóta is következetesen „a Fidesz őszödi beszédének” nevez, de pontosabbat csütörtök reggelig nem árultak el róla.