A honvédelmi miniszter arról beszél Magyar Péter hangfelvételén, hogy szakítanak az eddigi béketevékenységgel

4911

„Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel. Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel” – mondja Szalay-Bobrovniczky Kristóf azon az egyperces hangfelvételen, amit Magyar Péter csütörtök reggel hozott nyilvánosságra. A felvétel Magyarék szerint 2023 áprilisában, azaz bő egy évvel az orosz–ukrán háború kitörése után készült.

A honvédelmi miniszter azt állította, hogy a magyar kormány döntése értelmében szakítunk az eddigi békementalitással, és átállunk „a háború felé vezető út nulladik fázisára”.

A honvédség 2023-as fiatalítási programja is ezt a változást szolgálta szerinte. A honvédelmi miniszter Böröndi Gábor altábornagyot kérte fel az átállás végrehajtására, akit nem sokkal később, 2023 májusában neveztek ki a Magyar Honvédség vezérkari főnökének. „Megtiszteltetés, hogy elvállalta, és arra számítok, hogy ezt a folyamatot ő maradéktalanul végre fogja hajtani.”

A csütörtök reggel közzétett hangfelvételről kérdéseket küldünk a Honvédelmi Minisztériumnak. „Én egy Magyarország fegyveres védelmére kész és alkalmas hadsereget építek! Mert a békéhez erő kell” – reagált később Facebook-oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

„Orbán Viktor kormánya a hazugság és a háború kormánya. Vége van, menniük kell. Orbánék a békéről hazudtak a magyaroknak, de kiderült, hogy háborúba sodornák a csodálatos országunkat” – kommentálta Magyar Péter. Szerinte a honvédelmi miniszter bevallja, sőt büszkén hirdeti, hogy „amiről évek óta papolnak, az csak egy ócska hazugság”.

A Tisza Párt elnöke szerint kiderült, hogy „miközben az Orbán-kormány évek óta a magyar emberek megvédéséről beszél, aközben éppen ők azok, akik pénzért és a hatalomért a saját honfitársaik biztonságát is képesek feláldozni. Ez nem politikai hiba. Ez bűn. Egy olyan bűn, amire nincs és nem is lesz bocsánat.”

A felvételen említett Böröndi Gábort 2023 májusában nevezték ki a honvédség élére, miután Novák Katalin akkori köztársasági elnök váratlanul felmentette Ruszin-Szendi Romuluszt, aki február óta a Tisza Párt szakértőjeként dolgozik. „A megfelelő embernek a megfelelő helyen kell lennie” – indokolta a döntést akkor a parlamenti honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A honvédelmi miniszter azt mondta a bizottságnak, hogy Ruszin-Szendi elsősorban harcászati feladatokat látott el, és az elhúzódó orosz–ukrán háború hadműveleti szintű tudást és szakértelmet követel meg. Ezért javasolta új vezérkari főnöknek Böröndi Gábort, akinek a vezetésével szerinte a magyar honvédség alkalmazkodni tud az elhúzódó háborús helyzethez, és egy harcképesebb, megváltozott kultúrájú, jól felszerelt, komoly hadsereget építenek ki.

Befújta az ablakon a szél

Magyar Péter először hétfőn beszélt arról, hogy „befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”, amit azóta is következetesen „a Fidesz őszödi beszédének” nevez, de pontosabbat eddig nem árultak el róla.

Már abban a videóban azt állította Magyar és Ruszin-Szendi Romulusz, hogy a birtokukba került dokumentum alapjaiban felülírja azt a „békenarratívát”, amit a kormány kifele közvetít. Ez szerintük az, hogy az országban háborús veszélyhelyzet van, de a kormány közben folyton békéről beszél. „Ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, hogyan machinálnak a háttérben, és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat” – fogalmazott Magyar, és azt is állította, hogy az iratban a magyar nemzetbiztonságot érintő állítások vannak.

Szerda este aztán bejelentette, hogy másnap 9 órakor nyilvánosságra hozzák azt a bizonyítékot, amelyből „nyilvánvaló lesz mindenki számára, hogy Orbánék az utóbbi években hazudtak reggel, délben és este”. Szerinte Orbán három éve fenyeget, uszít, és három éve nem beszél másról, mint a béke fontosságáról. „De miközben kifelé Orbánék végighazudták az utóbbi éveket, titokban, a színfalak mögött teljesen mást tettek és tesznek.”

A Tisza Párt elnöke szerint ebből a dokumentumból majd érthetővé válik, miért váltották le hirtelen Ruszin-Szendi Romuluszt a Honvéd Vezérkar éléről, de az Orbán-kormány minden korábbit meghaladó hadiipari beruházásait és nemzetközi lépéseit is más megvilágításba helyezi. „Léteznek politikai hibák, és vannak olyan bűnök, amelyek a magyar nemzet és a magyar emberek biztonságát veszélyeztetik. Az utóbbiakra nincs és nem is lehet bocsánat.”

Cikkünk frissült Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Magyar Péter reakciójával.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknekés angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!