A legnagyobb nyertesek, a legkínosabb pillanatok – ez volt a 2025-ös Oscar-gála

Legfontosabb

2025. március 3. – 07:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A tavalyi Barbenheimer után eljött a független filmek visszavágója, az Anora tarolt, Adrien Brody one man show-t tolt, de akadtak rosszul sikerült jelenetek is. Az After+ élő műsorában Bicsérdi Ádám, Kersner Máté és Szente Katica, a Telex újságírói foglalták össze, mi történt a 2025-ös Oscar-díjkiosztón.

A szöveges összefoglalónkat itt tudja elolvasni, a részletes élő közvetítésünket pedig itt.

(Az adásban tévesen hangzik el: 2018-ban Willem Dafoe-t ugyan jelölték a férfi mellékszereplői Oscar-díjra, de azt végül Sam Rockwell kapta meg a Három óriásplakát ebbing határában című filmért.)

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!