A Jóbarátok társalkotója szerint a halála előtt Matthew Perry boldog és józan volt

2023. november 1. – 14:09

Másolás

Vágólapra másolva

A Jóbarátok társalkotója, Marta Kauffman két héttel a halála előtt beszélt utoljára Matthew Perryvel. Kauffman a Today című műsorban azt mondta, jó hangulatú beszélgetés volt, Perryn érződött, hogy boldog, és végre jó helyen van, ezért is volt sokkoló a halálhíre – írja a Deadline.

„Boldog volt és jókedvű. Nem tűnt úgy, mintha bármi nyomasztaná. Nagyon jó passzban volt, ezért is tűnik olyan igazságtalannak a halála” – mondta Kaufmann.

„Jobb állapotban volt, mint amilyennek egy ideje láttam. Annyira izgatott voltam, hogy így láttam! Érzelmileg jó helyen volt. Jól nézett ki. Leszokott a dohányzásról. Józan volt.”

„Teljesen sokkolt a hír. Az első gondolatom őszintén szólva az volt, hogy írjak neki egy sms-t. Aztán elöntött a mély szomorúság. Nehéz felfogni. Tudod, az egyik percben még itt van és boldog, aztán puff – mondta. – Elvesztettem egy barátot, és ami elképesztő, hogy a rajongók szintén elvesztették egy barátjukat. És remélem, bárhol is van, érzi ezt.”

David Crane, a Jóbarátok másik alkotója a műsorban azt mondta, egyetért Perry korábbi jóslatával, a színész halála meglepő volt, de nem sokkoló. „Tekintettel mindarra, amin keresztülment, mindannyian tisztában voltunk vele, hogy erre fel kell készülni. De még mindig nehéz elhinni, mert ő egy olyan »élő ember« volt, nehéz elhinni, hogy nincs itt.”

Matthew Perry egész életében küzdött a függőséggel, többször megpróbált leszokni a szerekről, összesen 15-ször vonult elvonóra, de sokszor visszaesett. Egy tavaly megjelent podcastban arról beszélt, hogy „sok fent és lent jellemezte az életemet, de a legjobb része egyértelműen az, hogy ha egy alkoholista vagy drogfüggő megkeres, és azt kérdezi, segítesz nekem, mindig azt tudom mondani: igen, tudok segíteni. Akkor is, ha sokszor magamnak se tudok.”

2021-ben Perry is szerepelt a Jóbarátok: Újra együtt című filmben, amiben a hat főszereplő együtt idézte fel a közös emlékeket. Kauffman a Today Show-ban azt mondta, a színész megjelenése akkor is aggasztotta. „Minden egyes műtétnél opiátokat adtak neki a fájdalomra, és a körforgás kezdődött elölről. Szóval, igen, aggódtam, hogy a ciklus melyik pontján volt abban a pillanatban”. „Azt hiszem, amikor Matthew-ról beszélünk, mind tudtuk, hogy a prioritásunk az, hogy támogassuk őt a sorozat 10 éves futása alatt és azon túl is” – tette hozzá Crane.

Azt egyelőre nem lehet tudni, mi okozta az 54 éves színész halálát. A hatóságokhoz október 28-án délután 4 óra körül érkezett hívás Perry Pacific Palisades-i otthonából, amelyben a hívó – akinek a személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra – azt mondta, hogy a színész egy forró jakuzziban fekszik, és nem lélegzik. A pár perc múlva kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.

A Los Angeles megyei halottkémi hivatal vizsgálatot indított, amely magában foglal egy toxikológiai vizsgálatot is, eredmény valószínűleg hónapok múlva várható. Rendőrségi források szerint nem találtak tiltott kábítószert Perry otthonában.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!
ÉLŐ
Lendvai Gyurcsány lemondásáról: Nem tudom, hogy a DK-nak jót tesz-e, de az országnak igen