Ferenc pápa azt üzente, hogy az evangélium mindenkié

A mindenkori katolikus egyházfő, akit a hívők Péter apostol aktuális utódának, Krisztus földi helytartójának tekintenek, klasszikus korporatív személyiség. Aki őt látja, úgy gondolhatja, olyanok a katolikusok. Sőt, ilyen Isten legközvetlenebb munkatársa. Ferenc pápa ennek az ideának annak ellenére is hitelesen megfelelt, hogy még saját egyházán belül is ellenkezést váltott ki némely szava, döntése.

Érthető, hiszen egy struktúrájának nehézségi erejével megküzdeni alig képes milliárdos közösség vezetését vette át elődjétől, és nem minden lépése igazodott sokak elvárásához. Nem félt új utakra lépni, szokásokon változtatni, egyet nem érteni, különösen is az egyház hibáival őszintén szembenézni. Míg például 2013 előtt alig kerültek szóba egyházi személyek által elkövetett visszaélések – vagy nem tudott túllépni az a botrány korlátain – Ferenc pápa igazi rendszerváltást hozott az elmúlt 12 évben. Őszinteség, transzparencia, számonkérhetőség: ezt hagyta ő ránk örökségeként.

Ferenc pápa az erkélyre lép

Ha megpróbáljuk felidézni, milyen tapasztalataink voltak a katolikus világegyházzal 2013 előtt, könnyű felismerni, mekkorát változott az elmúlt 12 évben az egyházkormányzás stílusa, amely a vallási közösség valamennyi szintjén éreztette hatását. Jól emlékszem saját első benyomásomra, amikor az újonnan megválasztott pápa kijött arra a bizonyos erkélyre: azon túl, hogy neve, arcvonása ismeretlen volt még számomra is (ennyit a fogadóirodák pápaesélyes tippelgetéseiről), habitusa semmi izgalmasat nem ígért.

Ott állt egy egyszerű ember, aki a maga puritánságában üdvözölte a jelenlévőket, és megkérte őket, mint azóta megannyiszor, hogy imádkozzanak érte.

Ennyi? És igen, ennyi. Ferenc pápasága egyszerű lett, mint a faék: vissza az evangéliumhoz, ahol az írott törvény betűit árnyalta a szív parancsa. Vissza oda, ahol az egyházi vezetők nem palotában laktak, hanem testvéreik közt éltek. Nem a pompa jellemezte őket, nem felül, hanem belül helyezkedtek el az egyházi közösség viszonylatában. Így cserélődött le a pápai lakosztály a Szent Márta Ház egyik szobájára, emiatt váltotta fel a piros pápai cipőt a szimpla fekete lábbeli, nem egyszer olcsóbb kisautóból is válhatott pápamobil. Sőt, Ferenc volt az első pápa, aki visszatérve érseki szokásához, egyházfőként is villamosozott.

Érthető és megértő egyházi kommunikáció

Ez a közvetlenség nem csupán a gesztusok, látványos külsőségek terén mutatkozott meg, például akkor, amikor a pápai biztonsági őrök kisgyermekeket adogató segítőkké avanzsáltak Ferenc mellett a kommunikáció megváltozásában is. Az elmúlt 12 évben a teológia is leszállt a felhők közül, egészen az út poráig: emberek milliárdjai csodálkozhattak rá, hogy ez a pápa milyen jól beszéli a mi nyelvünket. Ez pedig maga Pünkösd egyik csodája.

Ferenc a szavaiban is egyszerű, világos, közérthető volt, ami nem mindig jelentett udvariaskodást.

Az a kijelentés például, hogy „ez a gazdaság öl”, nem megszokott, nem is kockázatmentes a katolikus egyház fejétől. Ha megnézzük az utóbbi évek pápai beszédeit, legyen szó prédikációról vagy delegációkhoz intézett szavak leiratáról, rendre jól szerkesztett, tömör, pontokba szedett gondolatokkal találkozhatunk. Semmi terjengősség, követhetetlen elvontság.

Ferenc pápa előszeretettel alkalmazott ütős, beszédes jelzős szerkezeteket. Ilyen például a környezeti és társadalmi kizsákmányolásra utaló „véres gyémántok” kifejezés, vagy az álhírek kiküszöbölésére, az újságírók személyes tapasztalatszerzésre bátorító „elkoptatott cipőtalpak”, szemben a „fénymásolt újságok” felszínességével. A „bárányszagú pásztorok” jelentését pedig ki sem kell bontani, annyira világosan utal arra az egyházi vezetői stílusra, amiről a pápa nem csupán beszélt, de elénk is élt.

A legnagyobb egyházi kommunikációs innováció mégsem az volt, amit a pápa mondott vagy írt, hanem az, hogy bevezetett egy új cselekvést, amit az ember nem a szájával, hanem a fülével és a szívével művel: ez pedig a meghallgatás. Évezredek alatt hozzászokott a társadalom, hogy az egyház irányít, utat mutat, tanít, megítél, elítél, igét hirdet, vagyis aktívan kommunikál. Ferenc pápa ezt egészítette ki a látszólag passzív, valójában nagyon is dolgos figyelmesség, elkísérés, jelenlét, közelség, megértő odafordulás kommunikációjával. Pont olyan felháborító lett nem kevés hívő szemében a nemi identitásukat nem a nagy könyv szerint megélőkkel való őszinte egyházfői beszélgetés, mint amikor Jézus szóba állt a kor szemében idegennek, bűnösnek, kerülendő betegnek számító „másokkal”.

Ezt a meghallgató, nem mindenáron egyetértésre, hanem megértésre törekvő módszert emelte intézményes szintre a legutóbbi püspöki szinódus. Egy olyan kommunikációt, amely nem ítélkező, a másikkal, a mássággal párbeszédbe lép. Ez a végeredményt tekintve búcsút intett a vallási nagyképűségnek, a klerikalizmusnak, elhozta a szinodalitás, a beszélgetős egyházkormányzás világát. Itt is rámosolyoghatunk Ferenc pápa logikájára: míg tömegek reménykedtek benne, hogy végre nőket is lehet majd pappá szentelni, szélesebbre tárul a kapu a melegek házassága előtt, semmi ilyen konkrét döntés nem született. A „mit tegyünk” helyett a „hogyan tegyünk bármit” korszakába lépett a katolikus egyház, ahol főszerepbe kerül a beszélgetés, minden érintett meghallgatása.

És miként kezdte ezt az egyházmegújítási folyamatot Ferenc pápa? Megkérdezett minden katolikus hívőt, hogy érzi magát az egyházban, merre tovább. A „mindenki” ebben az esetben elméletben egymilliárdos tömeget jelent, amiből a gyakorlatban épp a levetkőzendő klerikalizmus tartott távol nem keveseket. Az eredmény mindazonáltal egy rendkívül színes összkép lett, a sokat látott bíborosok, püspökök és – horribile dictu – laikus szinódusi résztvevők nem győztek rácsodálkozni, mennyi érdekesség, mennyi szempont, mennyi színárnyalat van jelen ebben a katolikus egyházban. Lám, egy kis újítás a vallási kommunikációban, egy kis össznépi meghallgatás mennyi értéket képes a felszínre hozni.

Nyitottság, őszinteség, hitelesség

Míg akadnak olyanok, akik a kereszténységre valamiféle értékes kincsként tekintenek, amit meg kéne óvni, valamiféle szent trezor mélyén őrizni a tudjukkiktől és tudjukmiktől, Ferenc „evangéliuma” egy kockázatvállaló, bátor, irgalmas egyház modelljére épült. Különös érzékenységgel fordult a perifériák felé, a szegények, üldözöttek, kirekesztettek akkora figyelmet kaptak a Vatikán részéről, mint talán soha az egyház történelmében, a véres üldözéseket hozó első évszázadokat kivéve. Már megint: vissza az alapokhoz, az ősi egyházmodellhez.

Vajon hány pápa ünnepelte úgy a születésnapját, hogy együtt étkezett hajléktalanokkal? Ferenc ezt kétszer is megtette. Nem tipikus pápai szokás átrendezni a Szent Péter teret, de 2019 óta egy menekülteket ábrázoló szobor is helyet kapott ott. „Azt akartam, hogy ez a műalkotás itt legyen a Szent Péter téren, hogy mindenkit emlékeztessen a befogadás evangéliumi kihívására” – fogalmazott az egyházfő. Szállóigévé vált buzdítása szerint az egyház, az evangélium nem a templomjáróké, nem kiválasztott keveseké, magukat morálisan felsőbbrendűnek gondoló „aktív híveké”, hanem: mindenkié.

Ferenc pápa első intézkedései között voltak azok a határozott gyermekvédelmi lépések, amelyeket újabb és újabb rendelkezések követtek. Nem csupán szavak, hanem konkrét döntések, egészen az egyházjog szigorításáig. Ma már hazánkban is érzékelhetjük annak az őszinte szembenézésnek a hatását, aminek hiányába alighanem belerokkant volna a katolikus egyház. A hitelesség iránti elkötelezettség abban is tetten érhető, hogy Ferenc hallani sem akart a hibamentes, „szép” egyházról. „A tökéletesek és tiszták Egyháza olyan szoba, amelyben senki számára nincs hely; a nyitott kapukkal rendelkező, Krisztus körül ünneplő Egyház ezzel szemben olyan nagy terem, ahová mindenki beléphet” – üzente 2021 nyarán.

Hosszú lenne ebben az írásban felsorolni, milyen nyilvánvaló lépéseket tett Ferenc pápa a katolikus intézményrendszer nőkkel szembeni – ne szépítsük – fóbiájának leküzdése terén. (E fontos területnek külön cikket szentelünk a Szemlélek és a Telex aktuális sorozatában.) Ahogy a teremtett világ, keresztények és nem keresztények közös otthonának gondozása iránti elkötelezettsége, valamint a háborúskodások felszámolása terén tett lépései is világosan jelezték, mindenre és mindenkire igyekszik odafigyelni.

Ő nem a populista, érdekvezérelt, plakátokról harsogott, kierőszakolt békében hitt, hanem az igazságosságon, testvériségen alapuló békességet hirdette.

E vonatkozásban is hűséges volt a szintén a szegények egyházát építő névadója szellemiségéhez: „Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet.” Ez az Assisi Szent Ferencnek tulajdonított ima vált gyakorlattá Ferenc pápa szavaiban és tetteiben.

Merjünk bátran álmodni

Hogy miként folytatódik a katolikus egyház története, ma még nehéz előre látni. Annak lehetősége azonban mindenki előtt nyitva áll, hogy ez az örökség ne csupán emlékként maradjon meg számunkra, hanem életre is váltsuk, továbbvigyük, amit értéknek tartunk a gazdag pápai életműből. Ebben segíthetnek a könyvei is, az Álmodjunk együtt, Az irgalom egyháza, a Remény. Utóbbi kiadvány csupán néhány napja kapható magyar nyelven, és Ferenc pápa végrendeletének is tekinthető, hiszen eredetileg az volt a szándéka, hogy csak halála után jelenjen meg a kötet.

A Szemlélek Alapítvány két kezdeményezéssel szeretné elősegíteni, hogy a Ferenc pápa által megkezdett történet, az egyház kapujának mindenki irányába történő kitárása Magyarországon is megvalósuljon. A 2023-ban történt pápalátogatást kísérő #pontifex kampányunk folytatásaként a szemlelek.net oldalon lehetőséget biztosítunk mindenkinek, hogy rövid üzenet formájában kifejezze háláját, köszönetét Ferenc pápaságáért. Március folyamán pedig országos plakátkampánnyal és a megujul.hu honlapon online felmérés által hívtuk meg arra a téma iránt érdeklődőket, hogy álmodjunk együtt a jövő egyházáról, merjünk bátran kérdezni, reménykedni, közösen gondolkodni.

Ez volt Ferenc pápa módszere: párbeszéd, figyelmesség, meghallgatás, őszinteség, együtthaladás. Miközben érdeklődve tekintünk az új pápa személye, személyisége, ezáltal a Vatikán felől érkező új szelek felé, jó, ha tudjuk, hogy idén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is új elnököt választ. A meghallgató, figyelmes, befogadó egyház alapjai idehaza is felfedezhetőek, de bőven adódik tennivaló ahhoz, hogy Magyarországon is megvalósuljon Ferenc pápa álma, amely maga Isten vágya: hogy az evangélium tényleg mindenkié.