A világhírű magyar földrajztudós elveszettnek hitt fotóhagyatéka mutatja be, milyen volt száz éve a világ

Cholnoky Jenő az egyik utolsó magyar polihisztor volt, világhírű földrajztudós, aki Kínában éppúgy jelentős felfedezéseket tett, mint a Balatonon. Keresztül-kasul bejárta a világot, miközben maradandó nyomot hagyott a hazai geográfiai oktatásban. A 20. század elején a kolozsvári egyetemen is tanított, amelyet az első világháború lezárása után el kellett hagynia. Rengeteg dokumentumot, fotót, térképet volt kénytelen hátrahagyni, amelyek aztán évtizedekig porosodtak egy raktárépületben. Csak 2001-ben fedezték fel ezt a hagyatékát, amelyből ízelítőt mutattak be a Magyar Tudományos Akadémián idén májusban, és jó részben mi is ebből válogattunk ehhez a nagyképünkhöz.

A földrajztudós nemcsak szakmája kiválósága volt, de rendkívüli érzéke volt a rajzoláshoz is, pillanatok alatt képes volt mérnöki pontosságú skicceket és művészi képeket készíteni. Utazásai során ez volt az egyik dokumentációs módszere, de az utókor szerencséjére hamar rákapott a fényképezésre is.

A kutatások szerint felvételei többségét egy Sutter-féle svájci gyártmányú kamerával készítette 13×18 centiméteres üveglemez negatívokra, de készültek sztereófelvételek, panorámaképek, és celluloid filmre is dolgozott. Csak Kolozsváron több mint ötezer darabból áll fényképhagyatéka.

Cholnokyt 1905. február 15-én nevezték ki a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem földrajzi tanszékén oktatónak, egyik feladatának a helyi oktatás fejlesztését tűzte ki célul. De legalább ennyire hangsúlyos volt nála Erdély földrajzának jobb megismerése. Nem teljesen ismeretlen terepre tévedt, néhány évvel korábban szinte teljesen bejárta gyalog Erdélyt, és ezt az utazását is megörökítette fényképeken. A kolozsvári egyetemen 1919-ig dolgozhatott, onnan a világháború után politikai okokra hivatkozva kiutasították a románok, így hagyta hátra óriási archívumát is. A hagyatéka még az 1950-es évekig úgy-ahogy szem előtt volt, de utána öt évtizedig megfeledkeztek róla.

A fénykép- és térképgyűjtemény az egyetem Mikó-kerti épületének egyik raktárhelyiségben lapult dobozokba csomagolva, és 2001-ben bukkantak rá, amikor lomtalanítani akarták az épületet. Az albumokon szereplő Ferenc József Tudományegyetem-pecsét és egy 1897-es üvegfelvétel tette nyilvánvalóvá, hogy értékes anyagról van szó. Azóta tart a hagyaték feldolgozása, rendszerezése és digitalizálása Bartos-Elekes Zsombor és Imecs Zoltán vezetésével. Munkájukat a hagyatéknak szentelt honlapon is követni lehet.

A hagyatékban szereplő képek közül az elsők Cholnoky 1896–1897-es kínai utazásán készültek, míg az utolsók 1918 szeptemberében. A földrajztudós nagy gondossággal rendszerezte a képeit, szinte mindegyikhez odaírta, hogy az mikor és hol készült, címet adott nekik, esetleg valamilyen földrajzi szempontból lényeges magyarázatot fűzött hozzájuk. A fotókon szereplő helyszínek nagyobb része a korabeli Magyarországon, leginkább erdélyi területeken található, de három nagy külföldi utazása is megjelenik. A fotókból is jól kiolvasható, hogy Cholnoky komplex tudományként kezelte a földrajzot, érdekelte egy-egy terület társadalomföldrajza és néprajza is.

A már megjelenésében is karakteres Cholnoky szuggesztív előadó és tanár volt, a visszaemlékezések szerint a beszéde közérthető, egyszersmind nagyon választékos volt. Nem a száraz, tankönyvízű tudományt képviselte, terepi élményeivel színezte előadásait. Nem véletlen, hogy az óráira közgazdászok, jogászok, újságírók is beültek a geográfus-hallgatók mellett, zsúfolásig teltek a termek, ha ő adott elő. A színes egyéniség hatalmas tudást és rengeteg élettapasztalatot takart.

Cholnoky Jenő Veszprémben született értelmiségi családba, két fivére, László és Viktor is íróként vált ismertté, meg néhány botrányról, míg ő a tudomány területén alkotott nagyot. Már középiskolásként élénken érdeklődött a földrajz iránt, még egy könyvet is írt képzeletbeli európai utazásáról, de egy darabig úgy tűnt, hogy nem teljesedhet ki a geográfiában. Az apja óva intette a tanári pályától, mert azt nem látta jövedelmezőnek. Cholnoky így először vízépítő mérnöki tanulmányokat folytatott a budapesti műszaki egyetemen, majd miután megszerezte a diplomáját, tanársegéd lett a vízépítéstani tanszéken. A nagy hírű Ázsia-kutató később atyai jó barátja, Lóczy Lajos segítségével tért vissza a földrajzhoz, 1894-ben az ő asszisztense lett a Földrajzi Intézetben.

Még ugyanebben az évben Lóczy protezsálta be a Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottságához, ahol a tó kutatásával foglalkozott, így ő is részese lett annak a monumentális, 32 kötetes és hétezer oldalas szakmunkának, amit közel hatvan tudós írt. Cholnoky a Balaton színtüneményeit, vízállás-ingadozásait, vízrajzát és jegét kutatta, és olyan eredményekre is jutott, amivel a nemzetközi tudományos életben is felhívta magára a figyelmet.

Cholnoky 1896 végén egy kínai expedícióra indult, hogy folytassa Lóczy Lajos ott elkezdett kutatásait, és közel másfél éves útja alatt számos figyelemre méltó eredményt ért el. Fölfedezte a mandzsúriai bazaltfennsíkot, amely körülbelül akkora, mint a magyar Alföld. A Góbi-sivatagban megfigyelte és leírta a futóhomok keletkezését. Tanulmányozta a Sárga-folyó mederváltozásának okait, a Jangce deltáját, először készített képeket a Hangcsou-öbölben jelentkező özönárról.

A kutató pénze nem tartott ki sokáig, ezért többször próbált leszerződni a kínai kormánnyal, hogy árvízvédelmi szakismeretét használják fel. Náluk nem járt sikerrel, de francia vállalkozók alkalmazták, hogy a mandzsúriai arany- és ezüstbányákat vizsgálja. Az alkalmi munkáiból szerzett pénz és kapcsolatok aztán abban is segítették, hogy még távolabbi helyekre jusson el, például az orosz Vlagyivosztokba, vagy a japán Nagaszakiba. A nagyobb távolságokat kocsin vagy hajóval hidalta át, de sokat gyalogolt is terepen, naplója szerint így hatezer kilométert tett meg.

Hazatérte után a Budapesti Tudományegyetem Földrajzi Tanszékének adjunktusává nevezték ki, majd 1903-ban doktori címet is szerzett. A jegesedésről szóló kutatásai miatt a X. Nemzetközi Földrajzi Kongresszuson beválasztották a Sarkkutató Bizottságba is, ahol többek között tag volt a Déli-sarkot először elérő Roald Amundsen, nagy elődje, Fridtjof Nansen, vagy az Északi-sarkra először eljutó Robert Peary. 1910-ben a svéd geológussal és sarkkutatóval, Otto Nordenskjölddel vett részt egy a Spitzbergákra vezető tanulmányúton, amiről aztán egy könyvben is beszámolt.

1912-ben a későbbi miniszterelnök Teleki Pállal már egy észak-amerikai utazáson vett részt, aminek hatása a későbbiekben is visszaköszönt Cholnoky munkásságában. Az oktatásban az Egyesült Államokban bevett tömbszelvényeket kezdte használni, és szorgalmazta, hogy a Yellowstone-hoz hasonlóan Magyarországon is létesüljön nemzeti park. A Balaton szerelmeseként is több javaslatot tett a Tihanyi-félsziget bazalttufa képződményeinek és gejzírkúpjainak megóvására, de felismerte azt is, hogy a Badacsony és a Szent György-hegy bazaltszikláit meg kell védeni. A Balatonra már nagyon hamar idegenforgalmi színtérként is gondolt, ezért is írt nagyon sokat a természeti szépségeiről ismeretterjesztő cikkekben is.

A kolozsvári évek után Budapestre tért vissza, ahol azzal szembesült, hogy egykori egyetemén lerongyolódott a földrajzoktatás. Elhivatott szervezőmunkába kezdett, és néhány év alatt újra erős alapokon nyugodhatott a földrajzi tanszék a Pázmány Péter Egyetemen, ahol hetvenéves koráig, 1940-ig tanított. A trianoni béketárgyalásokon is szükség volt tudására, 1919–1920-ban a béke-előkészítő iroda tudományos osztályán dolgozott, és tagja volt a Károlyi-kormány által létrehozott, a történelmi ország egyben tartásának célját zászlajára tűző Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája (TEVÉL) nevű szervezetnek is.

Cholnoky a földrajz számos területén kiemelkedőt alkotott, de kedvence a felszínalaktan volt. Sokat tanulmányozta a karsztvidékeket, mészkőhegységeket és -barlangokat. Érdekelte a folyók szakaszjellegének változása, a folyóerózió, a teraszképződés, a futóhomok mozgása, de vizsgálta a suvadásokat, és felszínfejlődési modelleket is alkotott.

A földrajztudós számos tudományos testület tagja volt, miközben élénk társadalmi életet is élt, több lap szerkesztésében is részt vett, elnöke volt a Természetvédelmi Tanácsnak és a Magyar Turista Egyesületnek is. A természetjárást, ami nála a kutatás része is volt, széles körben propagálta, és a Kéktúra elődjének tekinthető Szent István-útvonal kijelölését is szorgalmazta.

Cholnoky Jenő a második világháború végén több tragédiát szenvedett el, 1945 februárjában meghalt lánya, Ilona, majd tavasszal szovjet katonák ölték meg második feleségét, Fink Idát. Az ekkor már sokat betegeskedő tudós lelkileg is összeroppant, egy korábbi tanítványa, Vadas Jolán vette pártfogásba.

A világháború után átalakuló Magyarországon Cholnokyt elfeledték, vagy éppen tudatosan helyezték partvonalon kívülre, mert nacionalistának tartották. Műveit nem adták ki és a tudományos körökben is elszigetelődött 1950-ben bekövetkezett haláláig. Szelleme azonban jelentős tudományos sikereket elérő tanítványaiban is tovább élt, majd néhány évtizeddel később a tudomány is rehabilitálta a korszakalkotó földrajztudóst.

Felhasznált források: Természet Világa | ELTE Természetföldrajzi Tanszék | Újkor | Cholnoky Jenő Kolozsvári Hagyatéka | Magyar Tudományos Akadémia