A múltban is megvolt a társadalom fosszilis energia és internet nélkül, a jövőben is meg lehet ezt oldani

A klímatudomány 10 üzenete az élhető jövőért című nyilatkozatra épülő harmadik panelbeszélgetésen (az elsőről itt, a másodikról itt írtunk) arra keresték a választ, hogy a környezeti problémák korában, milyen cselekvéseknek van létjogosultságuk. A beszélgetés résztvevői mindannyian úgy vélték, hogy a túléléshez elkerülhetetlen a mostani társadalmi-gazdasági rendszer meghaladása és a túlfogyasztás visszavágása.

A beszélgetést vezető Dudás Gergely először azt kérdezte, hogy mennyire van jelen a klímaválsággal való szembenézés, és hogy okoz-e mindez szorongást.

Pintér László, agrárökológus, a CEU professzora azt mondta, hogy mivel ő környezettudományokkal foglalkozik, eleve olyan diákok kerülnek hozzá, akiknek van ilyen irányú érzékenységük, vagy érdeklődésük. Sok olyan hallgatója van, Kolumbiától, Afrikán át a Fülöp-szigetekig, akik egy sérülékeny régióból érkeznek, és a megoldás irányába akarnak továbblépni. Sokuknak egészen extrém tapasztalataik vannak, például egy indiai hallgatójának, aki megtapasztalta a napi negyveniksz fokos napi csúcshőmérsékleteket, miközben fiatal nők hurcolták a betont. Pintér hangsúlyozta is, hogy nem lehet csak önmagában klímaválságról beszélni, rendszerprobléma van, aminek az csak egy része.

Varga Attila, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi docense is elsősorban olyan hallgatókkal találkozik, aki elkötelezettek a környezetügy iránt, és szerinte mivel erről is tanulnak, máris cselekvésbe fordították az öko- vagy klímaszorongásukat. Az egyik ománi hallgatója a tanulmányai során döbbent rá, hogy az ománi életstílus is mennyire pazarló. Bevett szokás, hogy ha egy család repülővel egy-két ezer kilométeres távolságba utazik, akkor valakivel a célállomásra odavitetik a kocsijukat, nehogy már autót kelljen bérelni.

A pszichológus ugyanakkor azt is látja, hogy sok környezeti nevelő kiég, aminek az egyik oka, hogy a család-baráti körben nem mindenhol fogadják el a zöldülés eszméit és gyakorlati lépéseit, nem mindenki akar megtenni radikálisnak gondolt lépéseket. Gyakori a hitetlenség is, hogy „ha mások úgyse csinálják, akkor én miért csináljam” felütéssel. Azzal viszont már könnyebben rá lehet venni az embereket a cselekvésre, ha a zöld gondolatokhoz például anyagi spórolás is társul, de egy jó közösség is sokat segíthet, még akkor is, ha annak nem minden tagja akarja megmenteni a bolygót. Egyszerűen az az élmény, hogy jó dolgokat csinál valaki értelmes emberekkel, behúzhatja őket.

Székely János teológus, a szombathelyi egyházmegye püspöke azzal kezdte, hogy egyre többször találkoznak olyan 13-14 éves lányokkal, akiket ha megkérdeznek, hogy hány gyereket szeretnének majd, egyből rávágják, hogy egyet sem. A püspök szerint reménynélküliség van jelen, és ennek csak egyik oka a klímaválság.

„Nem hazugsággal kell gyógyítani, nem vigasztalhatjuk őket, hogy nagy baj nem lesz, majd a technika megoldja. Ezt nem gondolom helyes kivezető útnak. Föl kell készíteni őket, hogy a probléma óriási, szinte megoldhatatlan. Ami segíthet, hogy a klímakatasztrófa után lehet egy jobb világ. Egy olyan világ, ami anyag- és energiaszegényebb, nem fog annyit utazni és annyi új házat építeni, de lehet, hogy az életében kevesebb lesz a rohanás, és boldogabb lesz ott, ahol lakik. Több emberi kapcsolat, művészet, tudomány, játék és meditáció lehet a klímakatasztrófák utáni világban” – mondta Székely János, aki megemlítette azt is, hogy a katolikus iskoláikba és óvodáikba már megpróbálták bevinni ezt a témát teremtésvédelem címszóval.

A beszélgetés moderátora felvetette, hogy elkerülhetetlen-e a klímakatasztrófa, és így az a feladat, hogy már csak egy posztapokaliptikus világ boldogabb életére készítsük fel a jövő generációit, vagy azért elképzelhető-e még valamiféle aktívabb hozzáállás, cselekvés a várakozással szemben.

Székely János először arról beszélt, hogy sok nyersanyagot nem lehet pótolni, a fémek újrahasznosításánál is jelentősek a veszteségek, nem folytatható a végtelenségig, az évmilliók alatt képződött földgázt és kőolajat pedig néhány száz év alatt mind elfüstöljük, ezeket sem lehet reprodukálni. Az atomenergiához szükséges urán is belátható időn belül el fog fogyni, a fúziós reaktorok pedig egyelőre nem tűnnek kivitelezhető alternatívának.

„Nincs könnyű megoldás, önbecsapás, hogy a technika fejlődik, és majd megoldjuk. A felmelegedés túllépett a kritikus határon, és szinte lehetetlen megállítani. Éppen azért arra készíteném fel a gyerekeket, hogy készüljenek erre, mint az emberiség történelmének egy nehéz szakaszára, ami után egy kibontakozás jöhet. Az embert nem teszi boldoggá a fogyasztás és a termelés végsőkig fokozása. Arra születtünk, hogy szeressünk” – mondta Székely János.

Pintér László arra felvetésre, hogy el kell-e kezdeni a társadalmat az adaptáció, az alkalmazkodás irányába terelni, azt válaszolta, hogy ez a folyamat már bőven tart, és nem kizárólag a klímára fókuszál. „Rendszerproblémánk van, kockázatos leegyszerűsítés lenne, ha csak a klimatikus problémákat akarnánk kezelni”- mondta. Szerinte közösségi szinten régóta folyik az erről való gondolkodás, de mára intézményi szinten is megjelent ez, az önkormányzatok, a pénzügyi szektor és a nagyvállalatok is érdekeltek ebben. A közösségépítéstől sokat remél, ezzel eljuthatunk oda, hogy nem a túlfogyasztásban látjuk majd a boldogulás lehetőségét. Varga azt tapasztalja, hogy egyre többen vannak azok, akik a fogyasztás visszaszorításáért próbálnak tenni, és már csak idő kérdése, hogy mikor kerülnek többségbe. A közösségépítés Székelynél is visszatérő gondolat volt, mert szerinte ha nagy baj lesz, akkor nagyon egymásra leszünk szorulva.

Varga Attila szerint már benne vagyunk a katasztrófákban, nem a jövőben lesznek, de ezzel együtt optimista. Ha nem egy egyszeri katasztrófa borít meg mindent, akkor lehet bízni a civilizáció erejében, már csak azért is, mert korábbi katasztrófákat is sikerült már menedzselni. „Egy gazdasági-technológiai összeomlás nem hoz feltétlenül társadalmi összeomlást is. A múltban is megvoltak a társadalmak fosszilis energia és internet nélkül, és ezt valahogy meg lehet oldani a jövőben is.”

A pszichológus munkája során többször is találkozott már azzal, hogy milyen nehéz a szemléletváltozást elérni. Több jó példa van a vízmegtartásra, és vannak adatsorok az előnyeiről, de a gazdákat, döntéshozókat meggyőzni így sem egyszerű meggyőzni.

„Szép küldetés, hogy a szellemi jóllétet az anyagi elé helyezni, de pszichológiailag nehéz. Én bemutatom a régi világot, itt van videón, de te ne menj már oda, mert különben nem lesznek pingvinek. Nagyon nehéz az üzenet, hogy eddig nagyjából mindenki kicsivel jobban élt, mint az elődei, több autója, nagyobb háza lett, most meg azt mondjuk, hogy építs inkább kisebb házat.”

Varga úgy látja, hogy ma már abszolút a mainstream része a klímaváltozásról szóló diskurzus, a politikai közbeszédig is eljutott, ami örömteli, de azért a pszichológus pesszimista is. „Ha pörgeted a híreket, akkor hihetetlen ellentét feszül a zöld hírek és a fő hírek között. Például ha arról írnak, hogy 0,2 százalékkal visszaesett a kínai GDP növekedési üteme, akkor az borzasztó, hát mekkora baj van, aztán a zöld hírek között a szennyezőanyagok-koncentrációjának csökkenéséről írnak. De a két dolgot nem kötik össze, egyszerre nem lehet örülni és szomorúnak lenni. Az emberiség azt szeretné, hogy iszonyatosan gazdagok legyünk, és maradjunk természetközeliek.”

Ehhez kapcsolódott Pintér László, aki szerint egyéni és társadalmi szinten is ez a fajta kognitív disszonancia jellemző. A CEU professzora szerint az most egy fontos kérdés, hogy mennyi időnk van, mivel a rendszer túl komplex, nem lehet tudni, hogy mikor ütközünk bele a falba

„Nagyon fontos lenne, erősíteni a kultúráját az előretekintésnek. Egy kockázatos helyzet felé navigálunk, és az alkalmazkodási stratégiát nem lehet a jelen körülményekre kalibrálni. Mire odaérünk, az már nem lesz elég. A rendszer már továbbcsúszott egy kockázatosabb helyzet felé” – mondta Pintér László.

Ezen a beszélgetésen is előkerült, hogy ma elsősorban a baloldal tematizálja a környezeti gondolkodást, de Székely János szerint a zöld gondolat közel áll a keresztény tanításokhoz is, amit a teremtéssel, az objektív isteni renddel lehet összekötni.

Székely azt mondta, hogy a tudomány és a hit szövetséges ebben a témában. Ugyan egy valóság van, de több megközelítése létezik. „A tudomány a felszínt látja, ami megmérhető és igazolható, de vannak mélyebb dimenziók. Mozart Requiemjének szépsége sem megfogható, ahogy a szeretet sem mutatható ki a vérünkből. A hit, a vallás a valóság nagyobb mélységét közelíti, az egészet próbálja meg látni.”

A püspök szerint szükség lesz a teljes gazdasági rendszer gyökeres átformálásra is, és arról is beszélt, hogy mennyire álságos GDP-alapon mérni az emberi fejlődést. Példaként azt hozta, hogy ha például egy tengeri olajfolt eltüntetésen sok ember és hajó dolgozik, akkor az bérben, adóban is megjelenik, de ha valaki otthon ápolja nagybeteg hozzátartozóját, az GDP szempontjából teljesen értéktelen.

Székely az igazságosságról, illetve annak hiányáról is beszélt. Szerinte azoknak a fejlett országoknak, Európának, az Egyesült Államoknak, amelyek elszennyezték a Föld légkörét fizetniük kellene a szegényebb országnak. Azt is veszélyesnek tartja, hogy a világ leggazdagabb nyolc emberének akkora vagyona van, mint négymilliárd másik embernek. A püspök szerint az általuk felhalmozott tőke óriási módon befolyásolja a választásokat, a médiát, a bankrendszert, ami sok száz törvénnyel meg is védenek, így nehéz szembeszállni a fennálló gazdasági rendszerrel.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni.