Kibertámadás érte az Adidast, hekkerek szerezték meg a vásárlók egyes adatait

Kibertámadás érte az Adidast, amely során a támadók ellopták a vásárlók egyes személyes adatait. A német sportszergyártó közleménye szerint elsősorban az ügyfélszolgálattal kapcsolatba lépő vásárlók elérhetőségei szivárogtak ki – írta a BBC.

Az Adidas szerint a jelszavak, valamint a hitelkártya- és egyéb fizetési adatok nem kerültek veszélybe. A vállalat azt közölte, hogy a közelmúltban szereztek arról tudomást, hogy egy illetéktelen behatoló bizonyos fogyasztói adatokhoz fért hozzá egy külső ügyfélszolgáltatón keresztül.

„Azonnali lépéseket tettünk az incidens megfékezésére, és átfogó vizsgálatot indítottunk, vezető információbiztonsági szakértőkkel együttműködve. Jelenleg is folyamatban van a potenciálisan érintett fogyasztók, valamint a megfelelő adatvédelmi és bűnüldöző hatóságok tájékoztatása az alkalmazandó jogszabályokkal összhangban” – írták a közleményükben. Az Adidas korábban már bejelentette, hogy a törökországi és dél-koreai leányvállalataiknál is történtek adatszivárgások.

A BBC megjegyzi, hogy idén április óta több olyan kiberincidensről is érkezett jelentés, amik egyes szakértők szerint összefügghetnek egymással. Az elmúlt időszakban több nagy brit céget is hasonló kibertámadás ért, köztük a Marks & Spencert, a Harrodsot és a Co-opot. A BBC információ szerint a brit rendőrség Scattered Spider nevű hekkercsoportra fókuszál a nyomozás során. Ugyanakkor nincs arra utaló jel, hogy ez a csoport állna az Adidas elleni támadás mögött is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!