Ismét Wladár Sándort választották a MÚSZ elnökének
Ellenjelölt nélkül, egyhangú szavazással választották meg újabb négy évre Wladár Sándort a Magyar Úszó Szövetség elnökének. Wladár helyettesei sem változtak, továbbra is Becsky András és Selmeci Attila maradnak az alelnökök.
Az elnökségbe első alkalommal egy paraúszó is bekerült, Illés Fanni. A vezető testületbe a sportág egykori nagyjait és a kiemelten sikeres klubok vezetőit választották meg nagy többségben: Bencsik Gábor, Gyepes Ádám, Kalaus Valter, Markovits László, Molnár Mihály, Nyíri Zoltán, Risztov Éva, Szentpáli Gábor, Szita Károly, Török Enikő és Verrasztó Zoltán.
Wladár 2017 óta irányítja a MÚSZ-t, másodjára választották újra. Wladár az elmúlt ötéves ciklus legnagyobb eredményének azt nevezte, hogy átvészelte a magyar úszósport a koronavírus-járványt és az energiaár-krízist. Kiemelte emellett a magyar éremszerző sorozatot is, amely 1973 óta tart. „Feledhetetlen volt a belgrádi Európa-bajnokság, amelyen első ízben sikerült elnyerni a legeredményesebb csapatnak járó Team Trophyt. Ezt követően az olimpián minden idők ötödik legjobb szereplését produkálta a csapat, három egyéni olimpiai bajnokunk lett – ennél több csak az amerikaiaknak és az ausztráloknak, és nekik is csupán négy-négy” – mondta.
Wladár arról is beszélt, hogy immár 42 uszodában és 236 településen zajlik úszóoktatás.
(MTI)