
Nyílt levélben ajánlotta fel a Fehérvár FC csapatát a városnak tulajdonosa, Garancsi István. A vételárat 1 azaz egy forintban jelölte meg. A csapat az OTP Bank Liga szombat délutáni, utolsó fordulójában kiesett az NB I.-ből, miután hazai pályán 3–0-s vereséget szenvedtek a Debreceni VSC ellen.
Cser-Palkovics András, a város fideszes polgármestere sem ment el szó nélkül. Bár a polgármester közvetlenül nem nevezte meg Garancsi Istvánt, a csapat tulajdonosát, a Facebookon közzétett bejegyzésével egyértelműen neki üzent.
Garancsi a jelek szerint ezt nagyon zokon vette, azt írja, hogy évek óta próbál motivált maradni, miközben minden meccsen minősíthetetlen stílusú szurkolói kritikát kell hallgatnia.
„Korábbi és mostani bejegyzésedből is egyértelműen kiderül, hogy megítélésed szerint a sikerek elmaradása, a gyenge szereplés kizárólag a tulajdonos hibája. Sem Tőled, sem a szurkolóktól nem hallottam sportszakmai kritikákat, csak a tulajdonos személye és tevékenysége volt mindig a probléma” – írja Cser-Palkovicsnak.
Mivel az NB II.-es bajnokságra június 6-ig kell nevezni Garancsi ezzel kapcsolatban már nem kíván döntést hozni, ezért javasolja a polgármesternek az adásvételi szerződés mielőbbi megkötését, amihez csatolta a jelenlegi működéssel kapcsolatos főbb gazdasági számokat is.
Garancsi István amúgy a tizedik leggazdagabb magyar a Szakonyi Péter által szerkesztett A 100 leggazdagabb magyar listáján, 221 000 000 000 forintos vagyonát az adásvétellel 221 000 000 001 forintra növelheti.
Ehhez a cikkhez a Google Trends adatait is használtuk.