Negyedosztályú angol focicsapatot vett David Beckham

A Salford City negyedosztályú angol focicsapat többségi tulajdonosa lett David Beckham és egykori csapattársa, Gary Neville, írja a BBC. A klubot még 2014-ben vették meg a '90-es években mindent letaroló Manchester United legendás játékosai, vagyis a már említett Beckham, Gary és testvére, Phil Neville, Paul Scholes, Nicky Butt és Ryan Giggs.

A Salford azóta négy osztályt is feljebb lépett, de 2019 óta a már profinak számító negyedosztályban játszanak. Beckham és Neville most kivásárolta a társait a klubból egy konzorcium segítségével, ami mögött Lord Mervyn Davies egykori bankár és Declan Kelly üzletember állnak, illetve más üzleti körök és vállalkozók. A tulajdonosi körből kieső egykori focisták azonban nem távoznak a klubtól, a jövőben a klub alapítványát, illetve a szakmai munkát, játékostoborzást, technikai hátteret és a hirdetéseket segítik.

Az új tulajdonosi kör komoly befektetéseket tervez a Manchester agglomerációjának számító Salfordban, ami még egy amatőr, a nyolcadosztályban játszó csapat volt 2014-ben, amikor megvették a United volt játékosai.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!