Távozik a Liverpool egyik kulcsjátékosa, Trent Alexander-Arnold nem hosszabbít szerződést az angol bajnokkal
Véget vetett a jövőjével kapcsolatos találgatásoknak Trent Alexander-Arnold, a Liverpool angol válogatott futballistája. A 26 éves játékos hétfőn bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését a Liverpoollal, így a szezon végén elhagyja a friss Premier League-győztes csapatot.
„Mindenekelőtt azt szeretném elmondani, hogy ez nem volt egy könnyű döntés, sok gondolat és érzés kavarog most benne. Már 20 éve itt vagyok, a Liverpoolnál töltött idő minden egyes percét imádtam, minden álmomat megvalósítottam, mindent elértem itt, amit valaha is szerettem volna. 20 éven keresztül nap mint nap mindent beleadtam, és most eljutottam egy olyan pontra, ahol úgy érzem, hogy szükségem van a változásra, egy új kihívásra játékosként és emberként is. Úgy gondolom, hogy most jött el a megfelelő idő erre” – nyilatkozta Alexander-Arnold a Liverpool honlapjának.
Alexander-Arnold hatéves korában csatlakozott a Liverpool akadémiájához, ahol végigjárta a ranglétrát, mielőtt 2016-ban debütált az első csapatban. Eddig 352 mérkőzésen lépett pályára a Liverpool játékosaként, ezeken összesen 23 gólt szerzett. Nyolc trófeát is nyert a klubbal: 2019-ben Bajnokok Ligája-győztes és klubvilágbajnok lett, 2020-ban és idén pedig megnyerte az angol bajnokságot.
Hivatalosan egyelőre nem lehet tudni, hogy a védő hol folytatja a pályafutását, de angol és spanyol sajtóhírek szerint már hónapokkal ezelőtt biztossá vált, hogy a Real Madridhoz igazol.
Korábban a Liverpool másik két kulcsjátékosa, Mohamed Szalah és Virgil van Dijk is meghosszabbította a nyáron lejáró szerződését.