A magyar jégkorong-válogatott negyedszer jutott fel a világ élvonalába, de talán most készül a legtudatosabban arra, hogy bent is maradjon a világ tizenhat legjobb csapata között. Majoross Gergely szövetségi kapitánnyal beszélgettünk kultúraépítésről, matekozásról, és hogy a faszagyerekezés mennyire találó.
Milyen egy magyar hokiválogatott?
Egy évvel ezelőtt nevezték ki kapitánynak Majoross Gergelyt, aki első intézkedéseinek egyikeként fejlesztő tábort hirdetett a válogatott felé igyekvő játékosoknak. Az ötlet nem egyedi, más országokban is van ilyen gyakorlat. A programot persze semmi értelme máshonnan másolni, mert minden nemzetnek más az útja, minden országnak megvannak a sajátosságai. Az A válogatott hátországának fejlesztése, a legjobbaktól egy lépésre lévők felhozása viszont fontos feladat, és a jövő sikereinek a záloga. Egyéni taktikai elemeket is kaptak a játékosok, az is cél volt, hogy a kapitánnyal együtt legyenek a jégen, komfortosabban mozogjanak a válogatott közegben. Így ha valaki majd a válogatott szint közelében játszik, nem kell az időt az ismerkedéssel tölteni.
Majoross nem akart a válogatott játékosok agyára menni, hogy a két-három naponta kemény meccset játszókat videós anyagokkal bombázza szezon közben, de mindenkinek küldött személyre szabott videós felkészítőt, hogy az üresjáratokban tanulmányozzák, milyen rendszert szeretne a válogatottban, és az egyénektől milyen részfeladatokat vár el.
„Azt mondtuk az elejétől: kultúrát építünk.
Ez most fontosabb, mint egy csapat. Az egész közegnek tudnia kell, milyen sztenderdek mentén vezet az út a válogatottba, milyen normákra kell felkészülni a képzésben. Abban személy szerint nem lennék érdekelt, hogy mindent egy lapra feltéve valahogy verjük meg a vb-n Kazahsztánt, mert úgy elérhető a bennmaradás. Szerintem ez helytelen gondolkodás, még ha a pillanatnyi érdeket jól is szolgálhatja. A mi célunk a negyeddöntő. Itt évtizedes távlatról beszélek, de nem érdemes lejjebb adni. Ehhez pedig a szilárd alapokat valamikor le kell rakni, miközben folyamatosan pezsgésben van a sportág. Ez az, ami engem vezérel, nevezhetjük küldetésnek is. Ettől még a jelenlegi csapatnak egységesnek és odaadónak kell lennie, mert a magyar hokiválogatott sehová sem megy feltett kézzel, még ha meg is van olykor a tudáskülönbség a nevesebb ellenfelek javára. Alapelv, hogy senki ne féljen a hibától; az a hiba, ha nem ad ki mindent magából. Ha valaki elkezd félni a hibától, beleszürkül. A kiválóságra való törekvés hatja át a napjainkat, így érhető el a szintlépés.”
Svájc is elindult valahonnan, mielőtt a világ nyolc legjobb csapatának szintjére érkezett, de hogy messzebb ne menjünk, Ausztria hosszabbításra késztette a szupersztárokkal teli Kanadát egy éve a vb-n, és kevés választotta el, hogy a negyeddöntőbe jusson. Ausztria pedig jégkorongban közel áll tudásban Magyarországhoz.
A szakember ugyan szóba hozta a kazahok elleni vb-meccset, amin eldőlhet a bennmaradás, de nem matekozik, és a mutatott teljesítményt gondolja fontosabbnak. Kazahsztán persze veszélyes ellenfél, az olimpiai selejtezőben legyőzték a magyarokat Pozsonyban, de a játék sok elemében egyenrangúak vagy akár jobbak voltak a mieink. Az eredményjelzőn azonban nem.
„Egyik napról a másikra nem tudunk úgy játszani, mint Kanada, de még úgy sem, mint a szlovákok. Nekünk nem lesz világklasszis képességhalmazunk. De az odaadásunkra nem lehet majd panasz, mert ehhez csak elhatározás kell. Azt kell érezni a szurkolóinknak, hogy ebben a tekintetben az ellenfelünk előtt járunk. A másik, ami szeretném, ha a csapat védjegye lenne, az a belevalóság. A sportág jellegéből talán még az is adódik, hogy faszagyerekek legyünk, azt sem bánom, ha így azonosítják a csapatunkat. Lehet ezt a jelzőt finomítani, de azt szeretném elérni, hogy a nézőkben, a rajongókban ez az érzés domináljon, amikor bennünket néznek.
Mi nem egy ország csapata vagyunk, hanem egy nemzeté is. Nem csak Sofron István miatt nézik Erdélyben a meccseinket, Székelyföldön a magyar hokiválogatott különleges helyet foglal el a szívekben.
Ott ettől a jelzőtől sem idegenkednek, sőt. Nem gondolom pejoratívnak, de azzal is kiegyezem, ha szelídebben, a tökös gyerekek benyomása alakul ki rólunk. Ebből nem engedhetünk, egyszer sem jöhetünk le másként a jégről.”
Ezenkívül is van még a kultúraépítésnek egy fontos fázisa, ez pedig a rendrakás, a szemétszedés az öltözőben. Emlékezetes, hogy a japán focidrukkerek, amikor a világbajnokságon szurkoltak a csapatuknak, a lefújás után összekapkodták maguk után a szemetet, és azt zsákba gyűjtve vonultak ki a stadionból. Az egész világ imádta őket ezért.
„Ennek üzenete van. Fontos, hogy értsük, milyen sokan, mennyi mindent tesznek meg értünk, hogy nekünk csak jó teljesítményt kelljen nyújtani a jégen. A konyhában értünk dolgoznak, hogy kifogástalan legyen az étkezésünk. Aki a rolbán ül, értünk dolgozik, hogy normális minőségű jég fogadjon bennünket egy edzésen, amin nem összevissza pattog a korong. Nyilván nem kell felmosni minden este az öltözőt, de a banánhéjat, az üdítősdobozt nem dobáljuk el, ha bele lehet tenni a szemetesbe is. Ez egy érték. Egy szállodai összejövetelen egy nagy kivetítőn lehet elmagyarázni a taktikai értekezleten, kinek mi lesz a dolga. Ezt a szövetségtől kapjuk. Ha ebből a teremből távozunk, akkor a székek ugyanúgy legyenek, mint mikor bementünk, nem hagyunk ott poharat, nem disznók vagyunk, nehogy bárki azt mondja, hogy na, ezek a magyarok. Akkor is, a szállodában is képviselünk egy nemzetet, nem csak kint a jégcsarnokban.”
A nevére a szlovák hokiban is csettintettek
Majoross játékosként részese volt az első híres magyar feljutásnak, amikor 2008-ban Szapporóban az ukránokat és a házigazda Japánt megelőzve jutott el a válogatott az A csoportig. Erre szerinte joggal lehet használni a csoda minősítést, mert úgy érkeztek meg a világelitbe, hogy a válogatott túlnyomó többsége nem fedett pályán tanult korcsolyázni. Amikor a Budapest Sportcsarnok alsó szintjére beengedték őket a jégre, három klub gyakorolt egyszerre, és cserélgették a harmadokat. Eközben arról álmodoztak, hogy milyen jó is lenne egyszer eljutni az A csoportba. Aztán át kellett adják a helyüket a műkorcsolyázóknak. „Aztán Zürichben egyszer csak ott álltunk a világ legjobbjaival szemben mi, akik mostoha körülmények közt is űztük ezt a játékot.
Hát mi a csoda, ha nem ez? Elmondhatatlan hendikepből indulva kanadai NHL-sztárokkal szemben mutathatjuk meg magunkat.”
A 45 éves Majoross a válogatott előtt Szlovákiában dolgozott, onnan Németországba vezetett az útja. Az Érsekújvár (Nové Zámky) vele, 2023-ban története legjobb helyezését érte el, a hatodik lett a szlovák élvonalban. (Idén kiesett, a 12. helyen zárt.) Ott a KHL-ből, az orosz ligából érkező játékosokkal kellett szót értenie, egy kicsit izgult is az első eligazítás előtt, de amikor felvázolta a terveit, érezte, hogy megfogta a játékosokat. Az Érsekújvár eleve nagy kockázatot vállalt a kinevezésével, mert a szlovák hoki általános szintje bőven a magyar felett van, mégis azt gondolták, hogy megérett a feladatra.
Onnan Ravensburgba szerződött, a német másodosztályban is eredményesen dolgozott, a szezon végén negyedikek lettek, de a magyar válogatott ajánlatára nem mondhatott nemet, még ha egy másik német csapat is élénken érdeklődött iránta.
Kézenfekvő a kérdés, miért ő lett az, aki megkapta a lehetőséget külföldön, és miért ő az, aki külföldi kapitányok után átvehette a csapatot. Annak is súlya van, hogy az A csoportban először lesz magyar kapitány a kispadon. „Időben előztem, de nem feltétlenül minőségben a társaimat” – adott tárgyilagos választ.
A második súlyos térdsérülése 2010-ben rámutatott, hogy a játékoskarrierjének ott vége, és ha edző akar lenni, ideje belevágni egy másik életszakaszba. Miskolcon a DVTK ajánlott szerződést neki, a Jegesmedvékkel bravúrokat ért el, korosztályos válogatottak mellett kapott lehetőséget, majd a felnőtt csapatot is segítette.
„Kutya kötelességem volt, hogy ha már az első vagyok a generációmból, akkor az egész generációért is feleljek. Ha sikeres vagyok Miskolcon, akkor talán a Fradi is elgondolkodik, hogy egy magyar edző nem eretnek gondolat. Egy időben nem lehetett, csak külföldi, ezt nem vitatom. De mára ez a helyzet változott, amihez talán az én referenciám is hozzájárultak. Nem feltétlenül vagyok jobb, de időben az első voltam. Ahhoz szeretnék hozzájárulni a munkámmal, hogy az utánam következőknek már ne legyenek olyan magasak a gátak. Az angol nyelv nyilván alapfeltétel, a hoki nyelve amúgy is az angol, vannak kifejezések, amikre nincsenek is magyar szavak. A stábban ettől még igyekszünk mindent magyarul mondani, bár sokszor az angol jön hamarabb a nyelvünkre.”
Milyen is lesz ez a vb?
„Nem szeretem azt mondani, hogy egy nagy család vagyunk, bár tudom, hogy szeretik ezt használni a csapatsportágakban. Hamisnak gondolom ezt. Ha a gyerekem rosszul viselkedik, nem zavarom el otthonról. A válogatottnál itthon kell hagynom embereket, mert huszonötös a vb-keret, ki kell raknom játékosokat onnan, fájdalmas döntéseket kell hozni. Sokan megérdemelnék, mégsem nevezhetjük be őket. A katonaság talán jobb hasonlat arra, milyen ez a helyzet. A bajtársiasság, az egyenesség és az őszinteség a vezérelv, egymásra vagyunk utalva.”
A vb-n hét meccset játszik a csapat tíz nap alatt (május 10. – május 19.), ez a feljutók átka, a nemzetközi szövetség nem igazán van tekintettel az alacsonyabb divíziókból érkezőkre. Azt sikerült csak elérniük, hogy a hetedik meccset 20:20-tól játsszák a norvégokkal – az eredeti program szerint 16:20-ra osztották be őket, miközben előző nap is az esti programban szerepelnek. Aminek az a nehézsége, hogy éjjel fél kettőre érnek vissza a szállodába, az adrenalin miatt aludni sem tudnak még egy-két órán át, és így kell nekimenni a másnapnak.
„A nyitómecsen 16:20-kor játszunk szombaton a németekkel, vasárnap pedig az Egyesült Államokat kapjuk 12:20-tól, akik előző nap pihennek.
Már ez is jól érzékelteti, mennyire fontos a regeneráció; abban reménykedünk, hogy ezt meg fogjuk tudni oldani.”
A másik feljutó, Szlovénia egy fokkal szerencsésebb volt, a másik csoport egy fokkal könnyebbnek is látszik Stockholmban, ha lett volna választási lehetőség, Majoross azt választotta volna. A csapat április 10-én kezdi a felkészülési meccseket, Fehérvár után Ajkán is Ausztria lesz az ellenfél.
„Rossz gondolat, hogy egy meccsen sokszor akarjuk lassítani a játékot, hogy az a jelszó, hogy fújjunk egyet, nyugtassuk meg a korongot. Nem ez a feladatunk a vb-ig. Nincs olyan, hogy megnyugszunk. Támadni kell a kaput minden pillanatban, átállítani magunkat, ez az előrelépés kulcsa. Nyolc meccset játszunk A csoportos ellenfelekkel szemben, ilyen korábban nem volt soha. Az emberhátrányok, az emberelőnyök iszonyatosan agresszívek, erre a gyorsaságra kell nekünk is felfejlődni. Eddz úgy, ahogy játszani akarsz, mert úgy fogsz játszani, ahogy edzel.”
A kapitány is tanul a játékostól
Arról is érdeklődtünk a kapitánynál, hogy kapussportnak nevezné-e a hokit – vagyis olyan sportágnak, ahol a kapusnak döntő szerepe van a végeredmény kialakulásában.
„Egy kapus sosem lesz jobb, mint az előtte lévő csapat, nagyon függ a teljesítménye az előtte játszó csapattól. Jobbak az ütők, jobbak a korcsolyák ma, mint anno, van is visszaesés a védési hatékonyságban, mert erősebbek a lövések, körülbelül 20 százalékkal gyorsabbak átlagban.”
A játékosok szerinte tanítják, olykor mentorálják egymást. Ő játékos korában a szeme sarkából mindig azt figyelte, tud-e annyiszor fekve nyomni, mint a tragikusan fiatalon meghalt fehérvári Ocskay Gábor. Egy bejövő fiatal az energiájával képes az idősebbeket mozgósítani, az idősebbek pedig a látásmódjukat adhatják át, hogyan kell helyezkedni, észrevenni egy helyzetet. Az edző is tud a játékostól tanulni, és ezt egyáltalán nem kell szégyellni, hanem éppen hogy integrálni kell a látásmódba.
A vezetőedző olykor nagyon magányos tud lenni a kispadon, mert senki nem látja úgy, olyan élesen a problémákat, mint ő. A nagy kép csak előtte tárul fel, emiatt nehéz megbeszélni bárkivel a bajokat. A játékost elsősorban az érdekli, hogyan teljesít, másodsorban hogy a sora hogyan teljesít, és hogy megnyerjék a meccset – de a nagytotált nem nézi. A kapitánynak viszont arra is ügyelnie kell, hogy a kirakós minden darabja a helyére kerüljön.
Majoross a mostani bennmaradást már nem nevezné csodának, de bravúrnak igen. „Ha 1983-ban, az emlékezetes B csoportba jutásnál szúrjuk le a karót, azt láthatjuk, hogy van néhány nagy kiugrás, de minden generáció fél divízióval le volt maradva attól a szinttől, amit reálisan képviselt. Ezért kellettek a bravúrok, és ezért kell majd most is tőlünk egy szép eredményhez a bravúr. A nagy dolgok mindig akkor történtek a magyar hokiban, amikor sikerült felborítani a papírformát.”
