Valter Attila egy korábbi kerékpáros sztárnak mondott köszönetet egy feladott kulacsért

„Köszönöm a kulacsot” – mondta Valter Attila egy ökölpacsi kíséretében Bodrogi Lászlónak, ahogy leszállt a Visegrádról visszatérő csapatbuszról.

„Nem is tudtam, kinek adtam” – válaszolta Bodrogi.

„Nekem, és nagy élmény volt” – így Valter.

Bodrogi László a 2000-es évek elejének profi kerékpárosa volt, mindhárom háromhetesen, a Giro d'Italián, a Tour de France-on és a Vuelta a Espanán is indult több más nagy verseny mellett, és a magyar kerékpársport eddigi legnagyobb sikerét is ő szállította, amikor 2007-ben világbajnoki ezüstérmes lett időfutamban. Ebben a számban egyébként volt világbajnoki harmadik, negyedik és ötödik is.

És hogy miért ő adott fel kulacsot a jelenlegi legjobb magyar kerékpárosnak? Bodrogi a Giro magyar szakaszai alatt Valter csapatának dolgozik, ő kalauzolja itthon végig a Groupama-FDJ vendégeit, de ha a szükség úgy hozza, más feladatokba is besegít. A Groupama csapatában is legalább harmincan dolgoznak a kerékpárosokért, de esetenként minden kéz elkél.

A Giro első szakaszának nagyjából 125. kilométerénél, Zsámbék határában Bodrogi felhúzott magára egy FDJ-mezt, felvett néhány kulacsot, majd az egyik kollégájával felsétált egy emelkedőn. „Nem tudom, hogy felveszi-e valaki tőlem, de tudják, hogy itt vagyunk, számíthatnak frissítőre” – mondta Bodrogi. A boly nagy része már elsuhant, amikor a 118-as rajtszámú Valter érkezett, és elvette az egyik kulacsot.

A bringások sokszor a kísérőautókból frissítenek, de plusz munkával jár lemaradni a mezőny végére felvenni a kulacsokat, majd onnan visszatekerni a bolyhoz, így ahol lehet, a földről adják fel a frissítőket. Bodrogi is egy ilyen pontot választott Zsámbéknál. Azt mondta, a Giro előtt nem találkozott még Valter Attilával, a napokban is csak néhány szót tudtak váltani elsősorban Valter elfoglaltságai miatt, de nem zárta ki, hogy tudnak majd egyszer hosszabban is beszélgetni.

Magyarországon most biztosan a Groupama-FDJ a legnépszerűbb csapat, és Bodrogi segítségével megismerkedhettünk a francia klub napi rutinjával, míg a versenypályán haladó kisbuszban a verseny technikai, taktikai elemeiről is szívesen mesélt.

A segítőknek mindig korán indul a napjuk, a csapat szállásánál leparkolt kamionokban már reggel előkészítik a bringákat, egy másik fülkében pedig éppen szendvicseket készítettek a stábtagoknak és a versenyzőknek, amikor odaértünk. Bodrogi azt mondta, a legtöbb alapanyagot Franciaországból hozták magukkal, csak néhány élelmiszert szereztek be Magyarországon. A Giro magyar szakaszaira nem hozott magával külön szakácsot a csapat, a szendvicseket a soigneurök készítik (ez a francia megnevezése a kerékpársportban a segítőknek, akik frissítőt, ruhát adnak a bringásoknak, és sok esetben még ők a masszőrök is), a fő étkezéseket pedig a hotel biztosítja. A szendvicsekből a szakaszok után esznek a versenyzők, a közel egyórás buszúton jól esik az egész nap fogyasztott édes zselék és szeletek után valami sósat enni Bodrogi szerint.

A soigneurök egyébként kiváló információforrások is, amikor a mezőny előtt autóznak. „Sokszor ők hívják fel a figyelmet rádión egy-egy veszélyesebb szakaszra, hogyan érdemes venni egy S-kanyart vagy a cél közelében egy 90 fokosat, a szélirányról is szoktak jelenteni a befutók előtt” – mondta Bodrogi. Úgy tudja, az FDJ csak az első szakaszt járta be, a rövid időfutamra még lesz idejük a bringásoknak, a harmadik szakaszt pedig elég jól le lehet követni a verseny útikönyvéből.

Vendéglátónk azt mondta, hogy nagyjából mind a nyolc bringásra három segítőt lehet számolni, a csapatnál van négy masszőr, egy kineziológus, négy szerelő, médiafelelősök, a kísérő autókat vezető sportigazgatók, busz- és kamionsofőrök is. Bepillanthatunk a csapatbuszba is, ahol kényelmes ülések várják a bringásokat. A segítők azt mondták, minden háromhetes előtt eldöntik a bringások, ki hová ül, és ezt a rendet aztán végig meg is tartják. Ezen a Girón Valter a sofőr mögötti harmadik ülést választotta.

A buszon egyébként van egy kisebb szoba, amelyet akár csapatgyűlésre is használhatnak, vagy ha egy szakasz után hosszabb utat tesznek meg, már itt megkezdik a kiemelt versenyzők masszírozását. A regenerációhoz minden perc fontos lehet.

A rajt előtt is precízen zajlik az előkészítés, egy szerelő egy táblázat alapján fújja fel a gumikat a kívánt nyomásra. Mindegyik bringásnak más az igénye, és az is előfordul, hogy valaki nem ugyanannyi bart kér az első és a hátsó kerekébe.

A Giro első szakaszának nagyobbik fele nyugalmas versenyzést hozott. A rajt után rögtön meglépett két szökevény, akiket csak az utolsó 10 kilométeren értek utol. „Furcsa, hogy elengedtek két embert, ráadásul ugyanabból a csapatból. Azt hittem, hogy húsz percen keresztül jobbra-balra ugrálni fognak az emberek, mire valakinek sikerül meglépnie” – mondta Bodrogi, akinek persze nem volt kétsége afelől, hogy utolérik majd a két szökevényt.

A hosszú ideje Franciaországban élő és a francia állampolgárságot is felvett Bodrogi elég sokat tapasztalt, hiszen több mint tíz évet húzott le profiként, és ő gyakran vállalkozott hosszú szökésekre.

Hogy milyen óvatosan is kezdett a mezőny, azt jól mutatja az egyik Bora-hansgrohe versenyzőnek a közvetítésben megmutatott pulzusértéke, ami éppen alulról súrolta a 120-at. Bodroginak erre felrémlik, hogy az egyik Vueltája utolsó szakaszán, tehát háromhétnyi tekerés után egy lejtőn 50-re esett le a pulzusa. Szerinte ez annak volt a példája, hogy a szív is alkalmazkodott a fáradtsághoz, és még gazdaságosabban akart működni.

Bodrogi 2012 végén vonult vissza a profi léttől, de amatőrként évi négy-ötezer kilométert most is leteker, mert ahogy ő mondta, az út szélén állni unalmas. Mostanában gyakran szurkol gyerekeiért is, akik szintén versenyeznek, és néha kioktatják az apjukat, hogy az nem is tudja, hogyan kell csinálni. Ő aztán próbál szabadkozni, hogy azért megélt egyet s mást.