Almási Kitti: Nem fogom a Ladámat szégyellni csak azért, mert bizonyos közegben cikinek számít
Mostanra kialakult egy társadalmi réteg, amely számára evidens az összefüggés, hogy ha jól van lelkileg, jó döntéseket is fog hozni, a nyugati cégeknél dolgozó menedzsmenttel szemben például ma már mindez alapelvárás. A probléma az, hogy a terápia az alapellátásban szinte hozzáférhetetlen az átlagemberek számára, mivel egyrészt nagyon sok időt kell várni a bejutásra, másrészt kevés idő és figyelem jut ott rájuk. A pszichológusokkal szemben megjelenő düh hátterében így az áll, hogy mindezt a drága magánellátásában kaphatják meg leginkább, amit viszont nem mindenki tud megfizetni.
„Ilyenkor a feszültséget el kell valahol vezetni, és arra haragszanak, aki elkéri a pénzt. Ezért is lenne szükséges, hogy a terápia hozzáférhető legyen az alapellátásban”, mondta Almási Kitti klinikai szakpszichológus Veiszer Alinda műsorában, amit teljes egészében havi díjért cserébe ezen a linken lehet megnézni.
Almási, aki ma már pszichológiai sikerkönyvek szerzőjeként és előadóként ismert, és egy ideje már nem is vállal új pácienseket, az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, azaz a Lipóton kezdte a praxisát, ahol PhD ösztöndíjasként drogfüggőkkel foglalkozott. Bár a hely akkoriban a szakma fellegvárának számított, szerinte erősen gyógyszerfókuszú volt, így a pszichoterápia lenézett módszernek számított. A Lipót bezárását ettől függetlenül szomorúnak tartja, mivel sok beteg éveket töltött el az intézményben, akik annak hirtelen megszűnése után nehezen tudtak beilleszkedni a társadalomba, az állam pedig nem gondoskodott a további sorsukról.
Almási ezután a családon belüli erőszak áldozataival kezdett foglalkozni, mert úgy érezte, az egy nagyon elhanyagolt terület, ahogyan ma is az.
„Rengeteg nyomorult élet zajlik, ahol a külvilág felé tartanak egy homlokzatot. Sok olyan párkapcsolatot látok, ahol a partner imádni való, mindenki szerint vicces és bájos, és közben megnyomorítja a családját”
– magyarázta a szakember, aki szerint nagyon sok erő kell ahhoz, hogy valaki ilyenkor ellenállásba kezdjen.
Veiszer Alinda kérdésére, hogy az Almási pályakezdetekor még aktív „pszichológus mamutok”, Popper Péter, Ranschburg Jenő és Vekerdy Tamás nem uralták-e le túlságosan a szakmát, Almási Kitti azt válaszolta: ők nagyon szerethető emberek voltak, de valóban nehéz volt fiatalabb nőként érvényesülni, ilyen nagyságokkal viszont nem is kell versenyezni. Szerinte az ismertség sem feltétlenül szerencsés a szakmájában, ezért ő is inkább az ismeretterjesztést választotta, és évek óta már csak kivételes esetekben vállal médiaszereplést.
Az előadásai hatásával kapcsolatban a pszichológus elmesélte, hogy Az elvarratlan szálak című, legutóbbi könyvéhez kapcsolódó előadásain gyakran lát síró embereket, ami viszont szerinte nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez biztosan beindít benne bármilyen változást, viszont arra indíthatja az embereket, hogy felkeressenek egy szakembert. A Bátran élni című könyvének „És akkor mi van?” tételmondata pedig sokaknak segített annak megértésében, hogy a dolgoknak sokszor valójában nincs akkora jelentősége, mint amekkorát tulajdonítunk neki. Százas nagyságrendben kapott leveleket emberektől, akik emiatt mertek megszólítani egy lányt vagy mertek fizetésemelést kérni a főnöktől. Az egyetlen könyve, aminek a témája nem személyes indíttatásból született, a Hűtlenség című, első munkája volt, aminek a megírását nem bánta meg, de ma már nem szívesen olvasná el.
Almási Kitti felelevenítette életének azt az időszakát, amikor anyagilag csődbe ment a családja, ő pedig tizenkilenc évesen éppen felkerült Budapestre, majd a kollégiumát sem tudták kifizetni. Ekkor az összeomlás helyett inkább a megküzdést választotta, dolgozott például hostessként és rajzmodellként is, de még a Friderikusz Showban is egy barátnőjével. „Ott álltunk az ajtóban, mosolyogtunk és tapsoltunk”, mondta, majd hozzátette:
„Mindig szorgalmas és kitartó voltam, talán mert a világ igazságosságába vetett hitem miatt azt gondoltam, hogy ez a szorgalom és kitartás segíthet, hogy megkapaszkodjak.”
Amikor viszont a jogi kar felvételijén egy tanár azt mondta neki, hogy „itt nem lesz elég ez a vidéki kitűnőség”, az a Tatán felnőtt Almásit szinte sokkolta, mert szerinte ebben benne volt a budapestiek vidékieket lenéző attitűdje, ami számára addig ismeretlen volt. Almási gyakran elmeséli a történetet, amikor huszonévesen megvette élete első kocsiját, egy tizenöt éves Ladát, amit nagyon menőnek érzett, de amikor a párja drága autója helyett kénytelen voltak az ő autójával elmenni egy rózsadombi vendégségbe, a barátja láthatóan szégyellte az ismerősei előtt a lent parkoló járművet. A pszichológus viszont a legkevésbé sem. „Nem fogom a Ladámat szégyellni csak azért, mert abban a közegben cikinek számít. Ha én büszke vagyok a saját utamon valamire, akkor nem vagyok hajlandó szégyellni amiatt, mert egy másik körben kínos.”
A kérdésre, hogy az egyéni pszichék jobb megismerésével mennyivel jutott közelebb a társadalom megismeréséhez, Almási azt mondta,
vannak olyan dinamikák, amelyek hasonlóan zajlanak egy társadalomban, mint egy személyiségben.
Például mindig annyit látunk magunkból, amennyit el tudunk viselni, vagyis amivel szembe tudunk nézni a saját hibáinkkal kapcsolatban. Emiatt még az emlékeinket is kitöröljük, vagy a magunk kedvére formáljuk, csak hogy túléljünk helyzeteket. Szerinte ezért is nehéz pszichológusként a múlttal mint valós nyersanyaggal foglalkozni, ezért ő inkább a jelenre helyezi a hangsúlyt a terápiában.
Majd azoknak a mindenkori szakiknak a példáját hozta, akik szerint az előző villanyszerelő nagyon elszúrt valamit. Ő ezt fals érvelésnek tartja, mivel valaki úgy akarja bizonyítani a nagyszerűségét, hogy „fikázza a másikat”. De ennek is megvan a maga társadalmi aktualitása. És éppen emiatt nem szeretne Csernus Imre módszerére vagy Bagdy Emőke pride-os megnyilatkozására nyilvánosan reagálni, csak hogy elmondhassa, „milyen gáz ez vagy az a kolléga”. Miközben azért megvan a véleménye róluk, ahogy a saját hibáiról is, amikkel ha szembesítenék, ő képes lenne azt mondani: ezt elcsesztem.
