Mosonmagyaróvár határában egy majd háromszáz éves raktár átalakításával született meg az ország legnagyobb tudományos játszóháza. A Futura már több mint egy évtizede üzemel, úgy tűnik, bevált. A Helyben sorozat Győr-Moson-Sopront bemutató részéhez ezt is felkerestük, hogy bemutassuk az épület újjászületését.
Amikor azzal kezdődik egy játszóház történetének ismertetése, hogy „településünk már az ókorban is lakott volt”, akkor az ember hosszú és unalmas cikkre számíthat. Ám a mosonmagyaróvári Futura esete kivételes. Ez a ház tulajdonképpen pont azért épült ide, amiért a rómaiak valamikor letelepedtek ezen a környéken és felépítették Ad Flexum nevű katonai táborukat, ami idővel jelentős településsé nőtte ki magát. A város neve ugyanis latinul azt jelenti: Kanyarban.
Ha ránézünk a térképre, meg is értjük, miért. A Mosoni-Duna ezen a helyen mind a mai napig megőrizte kanyargós íveit, amiket a legtöbb természetes vizünk esetében szigorúan kiegyenesítettek az elmúlt két évszázadban. A folyami hajózás java valamikor a Dunának ezen az ágán zajlott, aminek a védelme már az ókorban is fontos lehetett. Másfél évezreddel később pedig még inkább azzá vált.
Mai szóval azt mondanánk, hogy Moson – mely csak 1936-ban egyesült Magyaróvárral – kiemelt logisztikai központja volt a Magyar Királyságnak. A dunai kikötőben rakták át a folyón érkező árut szekerekre és indították tovább közúton Ausztria és Németország felé. Ha ránézünk a város térképére, akkor láthatjuk, hogy a mosoni főutca, a Szent István király út, ma is merőlegesen a Dunának fut és a part közelében tölcsérré szélesedik. Látszólag indokolatlanul messze esik egymástól az utca két széle, közéjük egy benzinkút, meg egy étterem is befért a nevenincs tér közepére. Pedig ezek a nyomok arról árulkodnak, hogy valamikor ez a kikötői tér volt a kereskedelem helyszíne.
A település gazdagságát pedig jól mutatják az út mentén sorakozó régi polgárházak, amiket a kereskedőcsaládok építtettek. Na meg az olyan pompás épületek, mint a Korona Szálló és a Fehér Ló fogadó egykori épülete Mosonban, vagy az Arany Ököré és a Fekete Sasé Magyaróváron, amelyek jól mutatják, hogy sok utazó megfordult hajdan üzleti ügyben a városban.
A Moson és Magyaróvár felvirágzását jelentő legfontosabb áru a gabona volt, amit részben helyben dolgoztak fel. A számos egykori malom közt az úgynevezett Uradalmi vagy Főhercegi volt a legnagyobb. Ebben 1648-tól egészen az 1980-as évekig (!) őröltek gabonát. Sőt, több mint kétszáz éven keresztül sört is főztek benne, amíg 1937-ben a Dreher fel nem vásárolta a konkurenciát és meg nem szüntette a gyártást. Az évek óta üresen álló, hatalmas, háromemeletes komplexum nagy részét a raktár tette ki, ugyanis a rengeteg terményt tárolni kellett valahol.
Ezért épült fel egy hatalmas magtár az 1700-as évek első felében a kikötői tér közvetlen szomszédságában is. Ennek több funkciója is volt. Egyrészt kikötői raktár volt, másrészt itt tárolták a magyaróvári Habsburg főhercegi nagybirtok gabonáját is. Ugyanakkor adófizető hely is volt, mert volt idő, amikor az emberek gabonával is befizethették az adót.
Egyszerűségében is gyönyörű épületről van szó, mely három emeletével alighanem gigantikus méretűnek számított a barokk kisvárosban. A belső szerkezete teljesen fából épült: vastag gerendák tartják a födémeket, amelyeken a gabonát tárolták. Szinte felfoghatatlan, hogy számos rendszer-, tulajdonos- és technológiaváltás ellenére az 1990-es évekig eredeti funkcióját töltötte be. Szerencsére a város kezében maradt, így az állaga nem romlott jelentősen annak ellenére sem, hogy két évtizeden keresztül csak keresték új funkcióját. Ez alatt az idő alatt leginkább a Hansági Múzeum használta raktárnak, de egy ilyen jelentős műemléknek mindenképpen valami méltóbb szerepet szerettek volna találni.
Csakhogy ez nem olyan egyszerű. Az ilyen magtárakon szűk a bejárat, még szűkebbek az ablakok, az egybefüggő tereket nem nagyon lehet felosztani. Ráadásul, mivel műemlékről van szó, nagyon nehéz elhelyezni benne az olyan funkciókat, amire mondjuk egy szállodának vagy irodaháznak lenne szüksége. Már ha amúgy szállodára vagy irodaházra szükség lenne.
Végül a városvezetés és a civilek összefogásával egy olyan koncepció született a hasznosításra, ami a Csodák Palotájának a modelljét követi: egy interaktív, tudományos játszóházé. Ha valaki arra gondolna, hogy „csak úgy lenyúlták az ötletet”, akkor téved – a budapesti intézmény is segítette a mosonmagyaróvári Futura Interaktív Természettudományi Élményközpont megszületését.
Merthogy ez lett az új tudományos játszóház neve, amikor 2012-ben megnyílt. Elsőre talán úgy hangzik, mintha kifejezetten ehhez az új szerepkörhöz választották volna az épület nevét, pedig azt már közel száz éve így hívják. A frissen egyesült város 1937-ben megvásárolta ugyanis az épületet Albrecht főhercegtől, és a következő évben bérbe adta a Futura szövetkezetnek. Ezt a szervezetet azért hozták létre, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek terményeit központilag, hatékonyan lehessen értékesíteni – ehhez pedig többek között raktárakra volt szükség.
Egy másik izgalmas magtár Sopronhorpácson
A megyét járva számos régi magtárat találunk Hédervártól Fertőszéplakig, Pannonhalmától Ikrényig. A sok érdekes épület közül egy igazán egyedülállóra szeretném felhívni a figyelmet, a sopronhorpácsira. Itt egy nagyon régi, 18. századi eredetű majorság épületegyüttesét egészítették ki egy magtárral az 1950-es években. Abban az időben egy fontos kutatóállomás működött itt, így az új magtár is amolyan presztízsberuházás volt.
Ebben a korszakban szinte kötelező volt szocialista-realista stílusban alkotniuk a magyar építészeknek is. Néhányuknak azonban sikerült kijátszania a moszkvai elvtársak éberségét, és „eladniuk” valahogy szocreálnak a magyar klasszicista építészet hagyományait. Ráadásul úgy, hogy abba egy cseppnyi modernizmust is tudtak vegyíteni. Így aztán néhány kiemelkedően szép alkotás is született nálunk ebben a stílusban.
Az egyik ilyen, kevesek által ismert mű a sopronhorpácsi magtár, amely Novák Ede tervei szerint épült meg 1951-re. Hengeres formájával akár a mosonmagyaróvári Futura kiegészítéseit is eszünkbe juttathatja, miközben ablakaik teljesen hagyományosak – ilyeneket találunk a régi főhercegi épületen is.
A Futura épületét Lenzsér Péter és Gaul Cicelle tervezte át, gondosan ügyelve arra, hogy az eredeti térszerkezet – amennyire csak lehet – megmaradjon. Ez azért is nagyon fontos, mert a ház igazi értékét a négy szintet átfogó, eredeti faszerkezet jelenti. Vannak olyan gerendák, amelyekbe az 1705-ös évszám van bevésve, vagyis öregebbek, mint a magtár.
A gerendáknak csak egészen kis részét távolították el az épületből. Ezek egy részét is csak azért, mert elkorhadt a végük. Ám még itt sem vették ki a teljes darabokat – „acélprotézisekkel” pótolták a hiányzó részeket. A kikerült faanyagot a ház mögötti parkocska kialakításához használták fel.
A magtárban nemcsak a tartószerkezet elemei vannak fából, hanem az úgynevezett surrantók is. Ezek elsőre gerendáknak tűnhetnek, főleg annak, aki nem az épületet vizsgálni, hanem játszani érkezett a Futurába. A surrantók valójában fából készült csatornák, amelyeken keresztül a gabonát mozgatták az egyes szintek között. Ma is megvannak, ráadásul némelyikbe tükröket helyeztek el, amik ma periszkópként működnek.
Az épület leglátványosabb kortárs eleme a hátsó homlokzathoz kapcsolódó két óriási henger. A tervezők minden „egyéb funkciót” ezekbe szerveztek ki, hogy az egykori magtár teljes belső terét a játékos kísérletezés kapja meg. Ezekben vannak a mosdók, az irodák, a foglalkoztató terek és nagyon menő, lépcsőzetes kialakítású előadó is.
A tornyok megjelenésükben a gabonasilókat idézik, anyagukban viszont a Futura épületéhez kapcsolódnak. Mindkettőt fa borítja, amitől egyformának tűnnek. Pedig valójában az egyik szögletes, a másik hengeres belsőt rejt. Még a természetes fény is bejut, ahol kell, mert egyes deszkák hiányoznak a megfelelő helyeken.
Az épület elé egy installációt helyeztek el figyelemfelhívó jelként – bár nekem szégyenszemre elsőre fel se tűnt, hogy ez a figyelmemet akarja felkelteni. Mentségemre legyen mondva, hogy az épület teljesen levett a lábamról. Pedig miután megtudtam, mi az, kifejezetten elkezdett tetszeni. Egy úgynevezett tensegrityről van szó. Vagyis egy olyan installációról, amelynek merev darabjai nem érnek közvetlenül egymáshoz, csak hajlékony, kifeszített drótok kapcsolják össze őket. Ezzel az ingó-bingó megoldással egy 12 és fél méter magas konstrukciót sikerült összerakni az út szélére, amely azóta is áll.
Persze az évi több mint negyvenezer ember java nem azért jön a Futurába, hogy a különleges településszerkezetben, vagy a barokk és a kortárs építészet csodáiban gyönyörködjék, hanem hogy jól érezze magát Magyarország legnagyobb tudományos játszóházában. Mivel önkormányzati tulajdonban van az épület, egész évben „üzemel”. Szezonon kívül a mosonmagyaróvári óvodásoknak és iskolásoknak vannak itt kihelyezett óráik.
Ugyanakkor saját tapasztalatból mondom: építészeti turistaként is izgalmas dolog felkeresni a Futurát – már csak azért is, mert a város még számos izgalmas felfedeznivalót kínál ebből a szempontból.
A Futura nyitvatartásáról itt lehet tájékozódni, aki pedig arra kíváncsi, milyen kísérletek részese lehet odabenn, itt nézhet bele a tudományos játszóház videóiba. A cikk megszületésében Horváthné Pákozdi Emese volt a segítségünkre. A felújítás előtti, valamint a frissen átadott, még berendezetlen épületről is számos fotó szerepel az Építészfórum cikkében.
