Hatos Pál: Egy polgárháborúban él az ország, ahol nem a háború számít, hanem az, hogy mindig legyen ellenség

„Az én utam, hogy kicsit ironikusan tekintek mindenre” – mondta Hatos Pál történész Veiszer Alinda műsorában, amit teljes egészében havi díjért cserébe ezen a linken tud megnézni.

Hatos Pál tudományos munkája mellett dolgozott az Igazságügyi Minisztériumban, az Oktatási Minisztériumban, 2006-2010 között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kancellárja volt. 2010-2014 között a Balassi Intézetet vezette, ahonnan eltávolították, a felmentését nem indokolták. Szerinte azért rúgták ki, mert megváltozott a külpolitikában a cselekvés módja, és ő túl „nyugatossá” vált a pozícióhoz. Akkor nem volt ellenérzése amiatt, hogy a kormánynak dolgozzon, ma alapból nem vállalna el egy ilyen pozíciót. Szerinte ha az ember egy kiterjedt, nagy szervezetet vezet, az megeszi a lelkét. Most úgy érzi, már elég idős ahhoz, hogy belássa, csomó minden mást szeretne csinálni.

2015-től a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának dékánja volt. Akkor azt látta, 2013-2020 között egyre többen jelentkeztek a színész képzésre, és a hiba az volt, amikor Vidnyánszky Attila nem volt ott az intézményben. Amikor ott volt, akkor empatikus volt és vérprofi. Vidnyánszkyról azt mondta: egy zseniális rendező, egy alkotó ember, aki egy „görög tragédiába való módon jutott el a csúcsra, és ennek a kulcsszava a bosszú”, de ő az alkotóembert látta belőle. Szerinte mostanra a személye körüli konfliktusok odáig jutottak, hogy sokan meg se néznének egy Vidnyánszky-darabot csak amiatt, amit róla hallottak.

A beszélgetés elején Hatos gyerekkora is szóba került. A történész nem vallásos családban nőtt fel, bár azt a „morális szűklátókörűséget, hogy a szexualitásról nem beszélünk, betartották”. A szülei paraszti származásúak, ők voltak az első értelmiségi generáció a családban.

Hatos ennek ellenére vallásos lett. Azt mondta, félt, és elkezdett imádkozni. „Minden vallásos ember előbb-utóbb rá kell hogy döbbenjen, hogy a vallásossága valamiképpen érdekalapú. Innentől kezdődik el az igazi küzdelem.” Szerinte a vallásnak van egy babonás funkciója, mint minden másnak. Hivatásszerűen egyházi pályára nem készült, arra soha nem érezte magát alkalmasnak, hogy a hagyományos családi életről lemondjon. „Nagyon érdekelt a vallás, de nagyon szerettem Krúdy Gyulát is.”

A beszélgetés elején az ellentmondással összefüggésben szóba került Ravasz László személye, akinek életéről Hatos Pál könyvet írt Szabadkőművesből református püspök címmel. Azt mondta, a történelem mindig vonzotta, de most így érettebb fejjel azért érdekli különösen, mert az ember esendőségét, ellentmondásosságát, a drámai lényét szereti megvizsgálni. Szerinte Ravasz László drámai életutat futott be. A könyv megjelenése után sokan támadták, különösen a címe miatt.

Bántásokat egyébként is kap minden oldalról, főleg azért, mert nem áll be semmilyen narratívába, ami „örökösnek érzi magát egy progresszív vagy egy sérelmi hagyomány iránt”. Úgy gondolja, hogy a történelmet egyébként sem lehet objektíven látni, mindenkit az emlékezete vezérel: az emberek hozzárakják a tényeket az identitásukhoz. Az emlékezet hatalma pedig nem engedi, hogy érzelmek nélkül tekintsünk vissza. Hiába foglalkozik történelemmel, ezt ő sem tudja megtenni, de törekszik rá.

A beszélgetésben szóba került a MeToo kampány is. Veiszer Alinda azt mondta: a mozgalomnál az egyik legnagyobb dilemma az volt, hogy aki elkövet bűnöket, az attól még alkotóként elismerhető-e. Hatos Pál szerint ha

a MeToo-t komolyan vesszük, akkor kiradírozhatjuk az egész művészetet.

„Ahogy például a háborúpárti vagy soviniszta orosz írókat ha kiradírozzuk, akkor megszűnt Dosztojevszkij, aki antiszemita volt.” Szerinte maga a mű meghaladja az alkotóját: olyan morális választásokat ad, ami mögé nem lehet odatenni az alkotót. Ha a közösségek közös minimuma elvész, akkor mi marad? – tette fel a kérdést Veiszer Alinda. Hatos Pál szerint az a baj, hogy „nem minimumokat és erkölcsi szabályokat, hanem bálványokat alkotunk”.

Ő például ha valamit meg akar tudni az emberről, akkor Kosztolányi Dezső Esti Kornélját veszi elő. De szerinte az irodalomnak nem feladata az erkölcsi iránymutatás, inkább egyfajta mámort ad az embereknek.

A beszélgetésben aktuális, és történelmileg jelentős politikai események is szóba kerültek. Hatos szerint egy polgárháborúban él az ország, ahol nem a háború számít, hanem az, hogy mindig legyen ellenség. Ezt Trianon nagyon felerősítette. „Az eltérő felfogást egzisztenciális fenyegetésként tálalja a politika, és képesek vagyunk ezt így elfogadni és belemenni ebbe az egzisztenciális szerepbe, holott nem erről van szó. Élhetnénk együtt úgy, hogy ezeket nem tekintjük annyira fontosnak.”

Hatos szerint Trianon után „produktívabb társadalmi normákat szorított hátra az a vágy, hogy visszaszerezzük, ami a miénk”. Ez pedig megakadályozta, hogy reálisan lássuk a helyzetet. Szerinte elhibázott cél volt, hogy az egész Magyarországot visszakapjuk, ehhez soha nem volt meg az ország ereje. „Úgy éreztük magunkat, mint most az Európai Unióban, hogy nem vesszük tudomásul, azért jó nekünk, mert van ez.” Szerinte ahogy az uniós csatlakozás körül, úgy az Osztrák-Magyar Monarchiában is volt sok jogos sérelem, de ettől még „eszetlenség azt mondani, hogy nekünk kívül jobb lenne”. Hatos szerint

ebben az összefüggésben a trianoni fájdalom már tompulhatna, ha nem azt tennénk, hogy a magyar nagyhatalmat sajnáljuk. Ha csak arra koncentrálnánk, hogy hol történik jogsértés, és azt orvosolni kell. De a legfontosabb nekünk a matrica a Nagy- Magyarországról.

Veiszer Alinda megkérdezte, hogy Hatos Pál elképzelhetőnek tartja-e, hogy Magyarország területén fegyveres konfliktus zajlik a közeljövőben. A történész azt mondta: nem képzel el ilyesmit, de az biztos, hogy harminc éve kizártnak tartotta volna, de most ha körülnéz a világban, egy sokoldalú válság, úgynevezett „polikrízis van”.