Sodró Eliza és Rusznák András: Amikor 120 ezer ember előtt szavalsz, az olyan erő, ami beszív

Sodró Eliza (Radnóti Színház) és Rusznák András (Loupe) színészpár volt Veiszer Alinda vendége, a beszélgetést előfizetés után itt lehet megnézni. A hazai színészek karrierépítéséről beszélve Rusznák elmondta, ő hatévente vált, hogy megújulhasson. Szerinte vidéki színházban azért volt jó játszani, mert így többféle műfajban kipróbálhatta magát, míg Budapesten több castingra hívják, több a lehetősége. Sodró Elizának sem a főváros volt a fő célja, hanem hogy egy olyan műhelyben dolgozhasson, ahol hagyják játszani, a karrierépítés másodlagos volt számára.

Rusznák azt mondta, mindig hitt abban, hogy színész lesz, ezért összetört, mikor először nem vették fel a főiskolára. „Azt gondoltam, én tudom, ki vagyok, ők ezt nem látják? Úgy döntöttem, csak magamnak fogok hinni.” Befelé figyelt, és önmagát próbálta elhelyezni a külvilághoz képest, naplót és verseket írt, de csakis magának, azért, hogy könnyebben feldolgozza az érzéseit.

Amikor meghívták a Loupe színtársulatba, úgy érezte, épp ilyen váltásra volt szüksége, már nem akart olyasmit játszani, ami nem érdekelte, inkább előadásokban akart részt venni, amik közelebb hozzák a társadalmat kevéssé ismert problémákhoz, itt pedig épp erre nyílt lehetősége. Hozzátette, sokat ad az is, hogy az előadások után találkoznak a nézőkkel és visszajelzéseket kapnak.

Sodró Eliza szerint az ő élete is mindig megújul a Radnótiban akkor, amikor cserélődnek körülötte a kollégák, de azt sem bánja, ha nem ismerkedéssel indul egy darab, hanem már azt is tudják, hogyan érjenek egymáshoz.

Sodró és Rusznák a Loupe-ban egy olyan történetet játszanak el ketten, amiben egy pár elveszíti a babáját. A próbafolyamat egy transzgenerációs trauma feldolgozása volt, mondta Sodró Eliza, többen átéltek hasonlót a családjában. „Olyan, mintha ott lenne velem a színpadon, a trauma a génjeimben van.” Mire az előadás elkészült, megértette, hogy ez egy természetes dolog, a születésben benne van a halál is, és szerinte a nézőtéren az előadás alatt kialakul egy olyan összekapaszkodás, ami csak azok között jöhet létre, akik átélték ugyanazt.

Szóba került a közéleti szerepvállalásuk, miután mindketten elszavaltak egy verset a Tisza Párt rendezvényén. Rusznák azt mondta, benne megvolt az a vágy, hogy kiálljon ennyi ember elé, Sodró Elizát pedig nem érdekelte, hogy menő-e vagy nem, vagy hogy ez mit okoz a pályáján.

„Annyira szükség van a változásra, hogy ha csak egy téglát rakok hozzá, az is megéri”

– mondta a színésznő.

A dicsőséges nagyurak című Petőfi-vers előadására egyébként Rusznákot kérték fel, amit végül átadott a párjának, hogy az új formában jelenjen meg. „Amikor 120 ezer ember előtt szavalsz, az egy olyan erő, ami beszív, a közönség kiabál, a régi szöveg hat.”

Hozzátették, hogy nem a pártért álltak ki, hanem a változásért. „Attól még, hogy kiállok egy rendezvényre, nem fogadok abszolút lojalitást” – mondta Sodró Eliza. Rusznák viszont konkrét üzenettel lépett ki az emberek elé a Tisza-rendezvényen, ő azokhoz akart szólni, akik azt gondolják, nem annyira fontos a szabadságuk, és feladhatják, és akiknek mindegy, történik-e változás.

„A gyűlöletből van elegem, ami bekúszik a mindennapokba is, ami iszonyatos mentális állapotba taszította az országot” – mondta Sodró Eliza.

A végén még szóba került a kaposvári egyetem átalakulása is. „Bennem ez a mai napig feldolgozatlan seb – mondta Sodró Eliza. – Teljesen indokolatlanul adták át a vezetést egy számunkra (egy akkor) ismeretlen embernek, Vidnyánszky Attilának. Minden tanár remegni kezdett. Később kiderült, hogy nem véletlenül, hiszen utána sokakat kirúgtak, akiket aztán nem is pótoltak. Akkor azt hittem, lehetett volna jobban együttműködni, de később, mikor tovább terjeszkedett, rájöttem, hogy egy agresszorról van szó. Arra gondoltam, nagyobb balhét kellett volna csinálni akkor. Nem voltam eléggé számonkérő, de mostanra ez már nem mehet tovább, mert ők nem fognak megállni.”