Semmiért nem adnám az élményt – mondja a norvég férfi, akinek a kertjében állt meg egy konténerhajó

Semmiért nem adnám az élményt – mondja a norvég férfi, akinek a kertjében állt meg egy konténerhajó
Fotó: Jan Langhaug / NTB / Reuters

Sikerült visszavontatni a nyílt vízre azt a hatalmas konténerszállító hajót, amely május 22-én sodródott partra Norvégiában, és egy lakóház kertjében állt meg, írja helyi forrásra hivatkozva a BBC. A Byneset településen történt szerencsés kimenetelű balesetet átélő Johan Helberg elragadtatottan idézte fel a történteket, mint mondta, azt semmiért nem cserélné el.

Nemcsak szokatlan látványban volt része azokban a napokban, amikor a NCL Salten nevű 134 méter hosszú és több mint 22 méter széles hajó orrkúpja elfoglalta kertje egy részét, de egyúttal hatalmas szerencséje is volt. A hajó mindössze 5 méterrel a férfi házának fala mellett állt meg, ennyin múlt, hogy nem tört be a hálószobájába, idézte fel Helberg.

Mint korábbi cikkünkben megírtuk, az NCL Salten Trondheim-fjordba érkezve Orkanger városa felé tartott, amikor irányt tévesztett. A háztulajdonos egyik szomszédja végig is nézte, ahogy a hajó nagyjából 16 csomós (kb. 30 km/órás) sebességgel egyenesen a part és Johan Helberg kertje felé vette az irányt. Helberg arra ébredt, hogy a szomszédja nyomja a csengőt. Ekkor nézett ki az ablakon, és fogadta a nem mindennapi látvány.

A norvég rendőrség gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsított meg egy harmincas éveiben járó ukrán férfit, az NCL Salten másodtisztjét, aki egyedül tartózkodott kapitányi hídon a balesetkor és a feltételezések szerint elaludhatott, írja az NRK.no. A hajó kapitányát is gyanúsítottként hallgatták ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!