Reuters: Putyin a keleti NATO-bővítés tilalmát akarja az ukrajnai békéért

729

A Reuters brit hírügynökség értesülései szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök azt követeli az ukrajnai békéért cserébe, hogy a NATO adja írásba, hogy nem terjeszkedik tovább keleti irányba, valamint az Oroszország ellen bevezetett szankciók nagy részének feloldását. A Reuters erről a tárgyalásokat ismerő három orosz forrásra hivatkozva számolt be.

„Putyin készen áll a békekötésre, de nem akármilyen áron” – mondta a hírügynökségnek egy névtelenséget kérő magas rangú orosz forrás, aki ismeri a Kreml legmagasabb szintjének gondolkodását.

Oroszország azt akarja elérni, hogy a NATO ne vegye fel a tagjai közé Ukrajnát, Grúziát és Moldovát, valamint más volt szovjet köztársaságokat, és erre hivatalos írásos ígéretet várnak. Emellett azt akarják, hogy Ukrajna semleges maradjon, valamint a nyugati szankciók egy részének feloldását, a nyugati országokban befagyasztott orosz vagyontárgyak visszaadását és az Ukrajnában élő orosz anyanyelvűek megvédését – írta a Reuters.

A hírügynökség egyik forrása szerint Putyin arra készül, hogy „fájdalmasabbá tegye a béke elérését” Ukrajna és Európa számára, ha nem sikerül olyan békefeltételekről megegyezni, amit ő akar. Egy másik forrás közölte, hogy az orosz elnök keményebb álláspontot vett fel a területi kérdésekben, már mind a négy kelet-ukrajnai területet teljesen egészében Oroszországnak akarja, és nem akar kompromisszumot kötni.

Az orosz kormányzat emellett úgy látja, hogy még évekig tudja folytatni a háborút.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!