A háború eddigi legnagyobb légitámadását indította Oroszország Ukrajna ellen az ukrán légierő szerint

481

Oroszország 355 drónt és 9 rakétát indított Ukrajna ellen vasárnap este óta, az ukrán légierő szerint ez volt a három éve zajló háború eddigi legnagyobb dróntámadása, írja a BBC. A vasárnap éjszakai támadás még a szombatinál is nagyobb volt, akkor ugyanis Oroszország 298 drónnal támadta Ukrajnát.

A Reuters ukrán tisztségviselőkre hivatkozva azt írja, hogy az észak-ukrajnai Zsitomirt ért hétfő hajnali támadásban legalább tizenketten meghaltak, köztük három gyerek is.

Kijevet már harmadik egymást követő éjszaka támadták orosz drónok, az ukrán főváros katonai közigazgatási vezetője, Timur Tkacsenko a Telegramon azt írta, hogy a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka lezajlott csapások Dnyipro kerületében okoztak károkat.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a szombat éjszakai támadás után arról posztolt, hogy az, hogy az Egyesült Államok „hallgat” a közelmúltbeli orosz támadások után, Vlagyimir Putyin elnököt bátorítja. Donald Trump amerikai elnök hétfőn hajnalban arról posztolt a közösségi oldalán, hogy nem tudja mi történt Putyinnal, de szerinte „teljesen megőrült”. „Rengeteg embert öl, és nem tudom, mi a fene történt Putyinnal” – mondta Trump vasárnap a New Jersey állambeli Morristownban újságíróknak, mielőtt felszállt volna a Washingtonba tartó elnöki gépre.

A Kreml telefonos konferenciáján a BBC tudósítója megkérdezte Dmitrij Peszkovot, Vlagyimir Putyin szóvivőjét, hogy mennyire aggasztja Donald Trump orosz elnökkel szembeni kritikája.

„Természetesen a tárgyalási folyamat megkezdése, amelyért az amerikai fél rengeteg erőfeszítést tett, nagyon fontos eredmény, és igazán hálásak vagyunk az amerikaiaknak és személyesen Trump elnöknek a segítségükért a tárgyalási folyamat megszervezésében és elindításában. Ugyanakkor ez egy nagyon fontos pillanat, amely minden érintett érzelmi túlterheltséggel és reakciókkal jár. Gondosan figyelemmel kísérjük az összes reakciót. Putyin elnök azonban azokat a döntéseket hozza meg, amelyek országunk biztonsága szempontjából szükségesek” – mondta Peszkov, aki szerint az orosz elnök „a szükséges lépéseket teszi meg Oroszország biztonságának megteremtéséhez”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!